Angyali érintés

Szabó Szabina

Szabó Szabina: Angyali érintés című vers illusztrációja a Múzsák Könyvtárában
Az ablaknál pillangó röptét némán figyelve álltam,
Mellém lopóztál, s kiengedted lekötözött szárnyam.
Lágyan érintettél, mint a selymes tavaszi szellő,
A fénylő napot épp eltakarta egy kíváncsi felhő.

Tarkómon bizsergető érzés jelezte jelenléted nekem,
Még mielőtt érezhettem volna, hogy fogod a kezem.
Szárnyaiddal féltőn, gyengéd szeretettel fontál körbe,
Emlékszem, megígérted, velem maradsz mindörökre.

Másképpen láttam a kinti világot, éreztem az életet,
Ahogy a rovarok felélednek, menedéket s ételt keresnek.
Láttam, ahogy a növények magukba szívják a napfényt,
S gyökereiket, mikkel sosem pihenve kutatnak a vízért.

Láttam, ahogy fényes kavalkádként szövik át a világot
az életerő vékonyabb-vastagabb fonalai. A valóságot
a fény játéka uralja, s mi elhal, azt végleg elhagyja,
S mikor újjáéled, átjárja minden sejtjét újra meg újra.

Ezt a táncot örökké elnézném, így: veled, kettecskén.
A fény megcsillant egy nektárt gyűjtögető méhecskén.
Sokáig álltunk ott, kezed a kezemben, szívem a tiédben,
Ott voltunk egymás gondolataiban, tettében és lelkében.

A levegő vagy nekem, mi a magas hegyekből árad,
Tiszta vizű patak vagy, mellyel olthatom szomjamat.
Meleg színű fény vagy nekem, magamhoz ölellek,
S te táplálod bennem az erőm, a mindig örök életet.

Mert tudom már, nem halunk meg végleg, csak a test,
ami elhagyja ezt a földi színteret. A lelkem fényként
tovább él, korlátaitól megszabadulva galaxisokon át
megismer egy másik, talán még fontosabb létformát.

Itt, ha tudatosan fejlődsz, megmarad minden tudás,
Közös felhőben él tovább, ha kell, hozzájusson más.
Kollektív tudat, mely tanít, gyógyít és fejlődni késztet,
Nincs itt fájdalom, nincs betegség, sem félelemérzet.

Nincsenek gátak, csak az önmagunknak szabottak,
S ha ezeken túl tudunk lépni, átírhatjuk a sorsunkat.
De most itt vagyunk még: te és én, ebben a földi létben,
Együtt szárnyalunk boldogan a mindenféle-kék égen.

Béke és nyugalom járja át a lelkem, s itt otthonra talál,
Nem is tudod, szívem milyen rég óta erre az érzésre vár.
Szeretném tudni, mikor szólíthatlak le téged az égből,
Hogy valóra válhasson az álmom az angyal érintéséről.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!