Szerettem-e igazán

Forrás: Mesterséges intelligencia által generált kép.

Az élet a múzsám,
s kiterítem leplén
az élet összes kincsét,
benne minden szavát,
dalát s énekét.

Birtokba veszem,
keblembe zárom
mindent az életből
e szép világon.

S abból csipegetve mindig,
mi szent nekem,
megkínállak téged is
szívből, szeretve,
s adok enni fohászokat
a tenyeremből.

Szerettem-e igazán az életem,
ahogy jártam benne
türelemmel,
néha dadogó szeretettel,
máskor csak a szó maradt
érzés nélkül.

Mit jelentett neked,
és mit nekem
a falat, amit a számba vettem,
a jóízű meleg étel
vagy a rágós, sótlan darab,
amit lenyel az ember
mert nincs más.

Tudom,
a jó nem ízetlen,
és mégis
néha félretoltam a tányért.

A szokások konyhája
mindig terít valamit,
és a test végül elpihen,
borzong,
vagy elernyed,
ahogy megérkezik
a végső falat.

Kakascombot tartok a kezemben
szép a körítés,
de a hús nem adja magát,
pedig beleharapnék
szaftosan,
szétáradva a számban,
ahogy egy ételnek élnie kellene.

De néha a bőr sem pirul,
nyers marad,
színtelen,
és akkor ki mondja meg,
hogy nem maradok-e éhes
örökre.

A teríték mégis gazdag,
tele ínyencséggel,
jó borral,
én meg kortyolom
a vizezett bort
szokásból,
és nézem
ahogy a másik pohárban
aszú csillan,
elérhetetlenül.

Tudom,
az lenne a jó
a nemes,
a gyűrűs innivaló,
de a tárca nem engedi,
hogy felemeljem,
és a torkomra öntsem.

Pedig szeretem a jó bort,
mindig is szerettem,
és mégis
itt állok
a kérdéssel,
amit nem lehet megkerülni:
szerettem-e igazán
amit kaptam.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.