Demecseri eső

A zápor eső áztatja a kerteket,
a fák várták ezeket a perceket.
Az utcán hömpölygő tengerek,
szerteszét futkározó emberek.

Vadul tombolnak az elemek,
majd leszakadnak az ereszek.
Az esőtől kopognak a cserepek,
most még félálomban lebegek.

Én még az ágyamban heverek,
tovább már én nem fetrengek.
Inkább komótosan felkelek,
benn a házban csak tespedek.

Esőcseppek melegek, jegesek,
az eső illata simogatja a lelkemet.
Vígan írom tovább a versemet,
nézem az égen a sötét felleget.

A felhő tüzes villámot rejteget,
az utcáról mindenkit elkerget.
A vadvillám hangjától rettegek,
látok egy futkározó gyereket,

aki vidáman csak rám nevetett,
így lehet, hogy én is kimegyek.
De hát kimenni oda nem lehet,
a meleg nyári esőben elleszek.

Vajon hová tettem az eszemet,
kopogó esőcseppek tetszenek.
Langyos eső áztatja a fejemet,
az ázott hajjal nem hencegek.

Bár a félelemtől még reszketek,
pár perc, és már alig csepegett.
Számolgatom még a cseppeket,
az utcán járnak már emberek.

Az előbújó napocska kinevet,
én a házba vissza bemegyek,
és utána pedig visszafekszek,
lustálkodom még egy keveset.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.