Vágás

Lüktet a múlt, mint sebzett ér,
dobban egy utolsót a reményért.
Tanult hinni kézmeleg szavakban,
ígéretekben, összetartásban.

Hitette magával: a vér kitart.
A közelség mégis belemart.
Elvékonyodik benne a fény,
reped az ér, megcsúszik a remény.

A szíve adott, de ők vágtak,
mozdulás helyett némán álltak.
Most csendben tűr a test, belül zaj van,
fáj a kés, de a hiány jobban.

Sűrű ködbe fulladtak a csillagok,
míg magának vasszívet némán faragott.
S porba ejti végül a véres mondatot:
„Cserben hagytatok.”

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.