Útra kelni együtt
Kendi
A nap lebukik, vállunkra borul az este,
bőröndünkben tegnapok zörögnek csendesen.
Nem tudjuk még, merre visz az első utca,
csak azt, hogy egymás kezét nem engedjük el soha.
Hátrahagyunk ablakokat, megszokott zajt,
egy várost, amely nem kérdezett, csak várt.
Viszünk magunkkal nevetést, félelmet, hitet,
és azt a szót: mi – ami mindennél többet jelent.
Ha a világ vége is ott kezdődik, ahol állunk,
én veled indulok, és benned maradok.
Mert az otthon nem hely, hanem döntés:
egy lépés együtt, a bizonytalanba – bátran.
bőröndünkben tegnapok zörögnek csendesen.
Nem tudjuk még, merre visz az első utca,
csak azt, hogy egymás kezét nem engedjük el soha.
Hátrahagyunk ablakokat, megszokott zajt,
egy várost, amely nem kérdezett, csak várt.
Viszünk magunkkal nevetést, félelmet, hitet,
és azt a szót: mi – ami mindennél többet jelent.
Ha a világ vége is ott kezdődik, ahol állunk,
én veled indulok, és benned maradok.
Mert az otthon nem hely, hanem döntés:
egy lépés együtt, a bizonytalanba – bátran.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!