Hóízű emlék

Volt idő, amikor a tél még igazi volt,
nem sietett, nem olvadt el hamar.
Piros arc, fagyos nevetés,
a hó a tenyerünkön maradt.

Megkóstoltuk – mert hinni akartuk,
hogy a világ tiszta és fehér.
A hideg csípett, de nem fájt,
csak éltünk, gond nélkül, könnyedén.

Ma már az emlék melegít fel,
nem a kabát, nem a sál.
A gyermekkori tél bennem él tovább:
egy hóízű pillanat – ami sosem fagy el már.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.