Lélekkút vándora - Tükörtörés

Felnőttként visszanézni olyan, mint meztelen lélekkel állni önmagunk előtt. Nem a vágyott képet látjuk, hanem az igazi arcunkat. Ilyenkor reped a tükör…mert úgy érezzük hogy ellopták az álmainkat. Álomtolvaj járt a házunkban. Vagy mégsem?

Talán keressük máshol a választ. Férfi lettél, mielőtt ideje lett volna. Apa képed – ha volt is- csak árnyék. Kitaláltam? Akkor induljunk el ezen az ösvényen. Lehet hogy él, de te már nem tudod hogy hol. Ez fáj, mert nem tudsz mihez mérni. Fogd hát amid van. Korán kellett hordoznod mások terheit, gyermekként léptél a férfi szerepébe. A valóság elvitte az álmaidat. Nem maradt idő vágyakra és álmokra.

Látom a szemeidben, annyira vágytad a szeretetét – miközben elítélted – és magad is hozzá hasonlóvá lettél. Azonosulni a szeretett személlyel, olyan mint beépíteni a lelkedbe. Lágyabb voltál, de megkeményedtél, mert különben széthullottál volna. Futottál egy délibáb után, de ő már elment. A sorsa az lett volna hogy veletek maradjon. És hogy ne legyen egyedül az önsorsrontásban – te követni akarod.

Engedd meg, hogy gratuláljak. Még egy céltalan lélek a földön…ha nem változol. A kövek kellenek az úton, mert megmutatják hogy mit ne tegyek. Ha tetszik – a tanítómesterem vagy. Nem kérted, mégis az lettél. Tanulok a botlásaidból.

Művész vagy. Túlérzékeny. Végtelenül magányos. Ez a te választásod. A sorsod: kiírni magadból a démonokat, sötétséget amit a lelked cipel. Egy napon valaki belép az életedbe, és te rádöbbensz: a boldogság nem mítosz.

De csak a sorsod tükrében láthatod meg.

Lásd magad, amint kedvenc kávéházad teraszán ülsz. Kérsz egy egész kancsó kávét...tudom mit beszélek…nálam is legalább ennyi kell. A pincér más ismer, tudja mikor jössz. A főpincér meg olyan mint egy ódon bútordarab – már a régi írókat is kiszolgálta. Aki ír, az nem ebben a földi életben él. A papíron a betűk életre kelnek, egymásba kapaszkodva kergetőznek, mint pajkos gyerekek az udvaron.

Kint zajlik az élet. De neked most nem ott van dolgod. Te a hőseiddel halsz meg, vagy éppen élsz újra. Ott keringenek körülötted, mint bolygók a nap körül. Mesélnek neked, életük történetét súgják – hátha valaki tanul belőle.

Rohansz valaki után, aki már nem tud szeretni. Mint gyermeki kéz a szélbe engedett papírsárkány után. Odadobod mindazt amit tudsz, amit magadban megőriztél. Úgy vágyod a szeretetét, mint a föld a tavaszi esőt. De ő ezt nem tudja vissza adni. Hát persze hogy fáj!
Tudtad? A szív az egyetlen szervünk, amit nem emészt fel a rák. Akinek gépek segítik a dobbanását, annak a legnagyobb leckét kell megtanulnia: önzetlenül szeretni.

Lásd, miért szeretnek az emberek. Pénzért, pozícióért, rangért, vagy a birtoklás öröméért. Álboldogság- igen, ezt mondtam. Álarcosbál az egész világ.

És te, drága boldogtalan barátom – ilyen szerepbe akarsz belebújni? Ezért akarsz a jövendőbelid apjának megfelelni? Akkor most ki tetszik? Az apja vagy a lány? Bocsásd meg a kérdést – kihagyhatatlan volt.

Most jön a másik klasszikus. Eddig kérdéseket kerestél, most inkább kutasd a válaszokat. Ha reggel felkelsz és a tükör amiben eddig láttad magad, összetört – akkor indulj el. Menj a kávéházadba. Ülj az ablak mellé. Csak írj arról amit gondolsz. Őszintén.

Gyújts rá egy cigarettára, ints a főpincérnek hogy jöhet a következő kávé. Ígérd meg hogy így lesz.