Amikor az élet esélyt kínál

Csenge kislányként haragudott meg az anyjára, amikor szülinapja előtt lelépett otthonról, és csupán csak egy pár soros levelet írt az apjának, melyben mentegetőzve és borzasztó szégyenérzettel bevallotta, hogy nem jó anyuka, és hogy képtelen gondoskodó szülő lenni, és Csenge más anyukát érdemelne.

Csenge apukája persze igyekezett minden tőle telhetőt elkövetni, hogy lányának normális gyerekkora lehessen. De a mindössze negyvenkét éves férfi Csenge tizennyolc éves kora körül váratlanul meghalt infarktusban.

Csenge egész gyerekkorát és kamaszkorát is jócskán meghatározta a konvenciókkal és szabályokkal való szembenállás és lázadás szelleme. Amikor az osztályban a legtöbb csinos kamaszlány, akik már mellekkel és fejlett női testtel rendelkeztek, büszkén eldicsekedtek vele, hogy ők bizony már lefeküdtek pár sráccal, és élvezték a dolgot, Csengét sem kellett attól félteni, hogy bármiről, mely az életét meghatározza, lemarad.

Tüstént kiszemelte magának a suli kicsit mindig is lesajnált bohócát. Egy pufók, dagadék, csupaszív srácot, aki verseket írt, és romantikusan bókolgatott naphosszat a lányoknak, és nagyon furcsa hóbortjai voltak. Amikor aztán egy este sor került a szexre, a pufók srác annyira feszélyezve érezte magát, és le-föl száguldott a vérnyomása, hogy Csengének jó pár órába tellett, mire meg tudta nyugtatni totálisan ügyetlenkedő kamaszt, akinek még így is gondokba ütközött az óvszer hatékony használata.

– Várj, ez így nem lesz jó! Inkább én leszek alul! Az mindig bejön! – nem győzte ösztönözni, bátorítani a megszeppent, berezelt srácot.

Végül inkább úgy döntött, hogy színlelni fogja az orgazmust, csakhogy végre mindketten hellyel-közzel elégedetteknek tűnjenek, s bár nem épp ez volt álmai éjszakája, lelke mélyén úgy érezte, ezt mindenképp meg kell tennie.

Később, az ballagás utáni bulin Csenge és a pufók srác hosszú órákat voltak képesek beszélgetni, és élvezték egymás társaságát, mint a valódi szerelmesek. Viszont a srác egyetemre készült, és megint csak az volt a kifogás, hogy a túlzsúfolt életmódja miatt a párkapcsolatra már nem jutna amúgy is elfoglalt idejéből, de amint tud, meg fogja látogatni Csengét. Ő csak várjon türelmesen, és nem lesz semmi baj!

Csenge várt is kissé kislányos hiszékenységgel türelmesen, míg végül beleunt ebbe az egészbe, és felhívta a srác néhány haverját a mobiljukon, akik elmondták neki, hogy nemrég volt az esküvője, és valami gazdag macát vett el!

Csenge a hír hallatán valósággal összeomlott. Úgy érezte, megalázták és becsapták, hiszen rajongásig imádta és nagyon megszerette a srácot, és azt szerette volna hinni, hogy majd boldogan élnek, ám mivel ő apja halála után gyakorlatilag árva volt, nehezen tudta már elképzelni, hogy valaha egyszer majd újból kopogtatni fog az igaz szerelem lelkének kapuján.

Később fölmerült tehát a kérdés, hogy a törvény értelmében nagykorúnak számító lány hova kerüljön. Imádott nagymamája is nemrég halt meg, míg a legtöbb első vagy másod-unokatestvére és azok családtagjai hallani sem akartak róla, hogy még egy „koloncot”, felesleges terhet a nyakukba vegyenek.

Így történt, hogy – legalábbis – egyelőre a talpraesett és nagyon tudatos, határozott lány egyedül maradt a hatvannégy négyzetméteres társasházi lakásban, és jóformán a nyugdíjas, jóravaló szomszédok vittek neki ennivalót, és úgy gondoskodtak és védelmezték őt, mintha saját családtagjuk lenne.

Az idős nagymamák olyan csokitortákat és ínycsiklandozó süteményeket készítettek neki, hogy Csengének valósággal könnybe lábadt a szeme a megható, szívet melengető gondoskodástól.

Bár volt néhány nagyon is rizikós, rázós eset, amikor néhány hivatalos ember bukkant fel a házban, és persze élénk kérdezősködés, találgatás kezdődött, hogy egy tizennyolcadik életévét betöltött lány hogyan is élhet tökéletesen egyedül, mire megint csak a jóravaló szomszédok voltak azok, akik teljes mellszélességgel védelmükbe vették és kiálltak az árvaságra jutott lány ügyéért.

Csenge később elhatározta, hogy beiratkozik valamilyen továbbképző tanfolyamra, s bár volt emeltszintű érettségije, a legtöbb esetben – kivétel nélkül – mindenkitől azt hallotta, hogy manapság nem árt, ha több lábon áll az ember, hiszen ki tudja, mi lesz pár hónap vagy év múlva.

Gyorsan beiratkozott egy reklám-, marketing- és üzleti stratégiákat taglaló és elemző kurzusra. Szerencséje volt, mert a legtöbben korabeli hölgyek voltak, akik között dúlt a bizonyítani vágyás és a rivalizálási szándék. Akadtak viszont néhányan, akikkel hamarosan igazán jó baráti kapcsolatot alakíthatott ki, és a kurzus elvégzése után úgy határozta, hogy ideje önálló, talpakon álló, ütőképes vállalkozást indítaniuk, mely három éven belül muszáj, hogy hozzon is valamennyi hasznot a konyhára. Annál is inkább, hiszen Csenge sosem szerette, ha rá van szorulva, vagy ki van szolgáltatva a legtöbb ember számára.

– Okés, csajok! A legfontosabb a marketing mellett a logisztika és még néhány lényeges dolog… – kezdte Csenge, mint aki már mindent aprólékos gondossággal meg is tervezett.

– Már megbocsáss, édesem, de honnét szerzünk befektetőket, ha szabad kérdeznem?! – nézett rá kérdőn a másik sikeres, fiatal hölgy.

– Mármint olyan sikeres emberekre gondolsz, akiknek nincs eszük, viszont tele vannak pénzzel? – kérdésre jöttek az újabb kérdések.

– Ezt eltaláltam, édesem!

– Hát éppen ebben rejlik az üzleti stratégiánk célszerű és hatékony meghatározása! Egyébként, hogy kérdésedre válaszoljak: fingom sincs! – tette keresztbe mindkét kezét, és várta, hogy barátnője milyen ötletekkel áll elő.

A kezdeti kissé nyakatekert, döcögős kezdetek után kibéreltek egy ócska raktárhelyiséget, amit az indulótőkéből és némi visszafizethető, kedvezményes hitel segítségével szépen újjávarázsoltak, felvettek két szintén ambiciózus és fiatal alkalmazottat, és megpróbálták reklámozni a termékeiket.

Igaz, ami igaz, egyelőre homályos elképzeléseik voltak róla, hogy valójában mit is akarnak majd gyártani és forgalmazni, de lelkesedésük és ötletelésük szépen lassan kezdett beérni. Végül abban egyeztek meg, hogy minőségi ruhákat fognak gyártani minden korosztály számára, viszont szerették volna kihangsúlyozni, hogy megfizethető árakon, ami viszont semmiképp sem áshatta alá a minőség nívóját.

Máris kiterjedt törzsvásárlói körre tudtak szert tenni, és a meghirdetett akciók mellé ingyenes házhoz szállítást is adtak. Már csupán egy számítástechnikai zseni-gurura volt szükségük, aki elkészíti, felügyeli és frissíti webshopjukat, honlapjukat, illetve digitális térben való állandó jelenlétüket.

Nem kellett sokáig keresgélni, mert mint utóbb kiderült, a hippi külsejű srác még mindig a nagyijánál „csövezett” az ingyen szállás és ellátás miatt, és az idős, kifinomult hölgy abban a percben, hogy tudomást szerzett a minőségi ruhákról, valósággal addig győzködte, nyüstölte kissé szeleburdi és habókos unokáját, amíg az rá nem állt arra, hogy beszálljon az üzletbe, mint afféle számítástechnikai ezermester.

Néhány hónappal később Csenge barátnője és vállalkozó üzlettársa bejelentette, hogy férjhez megy, és szeretné, ha Csenge lenne az egyik koszorúslánya. Mi sem természetesebb ennél! Jött a válasz, és fergeteges esküvőt csaptak, ahol Csenge álomgyönyörűen festett a levendulaszínű, leginkább kisestélyire hasonlító ruhakölteményében.

Ott találkozott újból egy sorsfordító érzéssel, melyet egészen idáig úgy hitt, örökre eltemetett magában. A jóképű és sikeres férfiról kiderült, hogy a felesége csúnyán megcsalta, és otthagyta egy kislánnyal együtt.

Csenge rögtön saját szomorúra sikeredett gyerekkorát vélte felfedezni a saját és a férfi magánélete között, és miközben folyt a tánc és a lagzi, észre sem vették, és azonnal egy asztalhoz kerültek, és élénk, kíváncsi eszmecserét kezdtek folytatni, olyannyira, hogy alig két hónapon belül Csenge a férfihoz költözött, és hamar megkedveltette magát tüneményes és imádnivaló kislányával.

– Az az igazság, hogy kicsit izgulok… – vallotta be túlzottan is őszintén, és nem győzött leplezni pirulását, mert úgy vélte, az még mindig a gyengeség jele.

– Szerintem fantasztikusan jól csinálod! – bátorította a jóképű férfi. – Szeretnék neked bemutatni valakit! Már sokat meséltem neki rólad, és persze alig várja, hogy valójában is megismerhessen!

Csenge hirtelen azt sem tudta, miről van szó. Csupán csak akkor esett le neki a lényeg, amikor egy tüneményes, szőke kis angyalka totyogott be aprócska lábaival a szobába; néhol még ingatagon libikókázott lábacskáival, de már szépen tipegett egyedül.

Szinte öröm és meghatottság volt nézni. Bizony Csenge jócskán meghatódott, pedig megígérte önmagának, hogy mindig erős lesz és határozott, és nem hagyja, hogy bárki vagy bármi eltántorítsa eredeti terveitől és elképzeléseitől.

Most pedig itt volt egy kis hercegnő, aki puszilgatott, ölbe kapott és bekuporodott hozzá a szőnyegre játszani, mintha ő is egy nagy gyerek volna, akinek hiányoznak a szülei.

– Jaj, Ferikém! Olyan gyönyörű a kislányod! – mondogatta, míg náluk volt látogatóban.

– Igen! Tiszta anyja! – vallotta be kellő büszkeséggel a férfi, de azért érezhető volt a gesztusain, hogy még mindig lelki sebeket visel a feleségével történt szakítás miatt.

Csenge majdnem minden nap azt vette észre, hogy a vállalkozásának napi ügyeit intézve fölugrott a férfihoz, vagy a férfi ment fel hozzá. Ám ez csupán hétvégéken volt jellemző, mert míg a férfinek kötött munkarendje volt, addig vállalkozó lévén Csenge kicsit megengedhette magának a rugalmasságot.

Olyan gyengédséget, intimitást vittek kezdődő kapcsolatukba, melyről Csenge talán nem is álmodhatott, és mikor ténylegesen megtörtént, hogy lefeküdtek egymással, mindketten azt érezték, mintha egész életükben csak egymásra vártak volna.

Csenge alig akarta elhinni, hogy nemsokára ő is kismama lesz. Félt bevallani önmagának is, de titkon azon idegeskedett, hogy vajon ő hogy fog viselkedni, viszonyulni saját gyermekéhez, amikor az ő anyja is olyan könnyedén és hamar lelépett, és otthagyta őt az apjával együtt?

S miközben rajongásig imádta terhességének mind a kilenc hónapját, az összes kellemetlen testi és hormonális változásokkal egyetemben, mégis úgy érezte, hogy ennél nagyobb ajándékot ritkán kaphat bárki is a sorstól.

A szülés legalább öt órát vett igénybe, és bár fájdalmas volt a vége felé, amikor Csenge karjába vette kisfiát, valósággal madarat lehetett volna vele fogatni. Nagyon hosszú, keserves utat tett meg, mire elérhette vágyait, és hálás volt a sorsnak, hogy ezt megengedte számára.

Talán még sohasem volt ennyire boldog és elégedett: egyszerre hirtelen új családja lett, és bár kissé nehezen, de azért csak megértette, hogy az életben nem szégyen, ha az ember bevallja gyengeségeit, és ugyanakkor olyan emberek társaságát is megpróbálja megkeresni, akik vigasztalnak, bátorítanak, és felemelik a nehéz hétköznapokban a földről is.