TÖRÖTT EGYENSÚLYOK NEVÉBEN

Most még magadnak se vallanád be,
de nyitott szemmel vagy
kénytelen őrizni saját
benső csendedet,
mielőtt naponta újra
s újra megsértenek;
nem hihetted, hogy miként
a barmok végzetedként
még megvárd a Hiányt,
vagy a hóhérkötelet,
elrágod magad helyett
is lét-börtönöd cella-vasajtaját,
mert a tudatalatti semmibe kell,
hogy beleugorjál,
hogy később még bizton kifoghasd,
mint aranyhalat önmagad.

Mindaz, melyet most
szilárd tény-Valóságként
emlegetnek, előbb-utóbb
tán félelmetes sorssá válhat,
mert akár a felbőszített,
mócsingra leső vadállat
egyre inkább leskelődik teutánad;
kicsinyes morzsákat szedegetsz
lépésekként,
míg egy-egy jó falatért
fájó derékkal csak-csak lehajolsz,
mert születés-kezdeted
sem igazán kezdődhetett el soha,
s mégis múlni kénytelen.

A gondolat mindegyre ájultan
botladozik, hogy végleg
lefeküdhessen méla szádban,
mert fogva tart a karma.

Önmagad súlyát vagy
kénytelen-kelletlen vonszolni
már naponta,
akár sok-sok magára
utalt milliomod hangya,
kik lelki szemei előtt
egy cél lebeg; feljutni
a társadalmi piramis
ostromló szent csúcsaira,
foggal-körömmel törvények,
kicsinyes, semmitmondó
játékszabályok kötöznek
egyre a bomlott egyensúly nevében,
hogy már mindenki
csakis magának harácsol,
lejmol vagy kapar.

Szívedből elindított göröngyös,
kikezdett utadon
még jó lehetett volna,
ha legalább egyvalaki elkísér,
de magad is könnyedén
beláthatod, ez mennyire
frázis immár, botor-beszéd.

Életfogytiglanig önmagadba
zártan, némán kullogsz
saját kivert árnyékod után,
mint valami sántító,
elfuserált Sziszifusz,
mert mást aligha tehetsz.
Ráncaid írják apokrif-végrendeleted
örök-gyerekarcod bohóc-falára…

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.