KÖZÖS AMNÉZIA

A magány sokadszor,
akár idült, váratlan
szívroham csapott le,
az eszméletalatti lét
katakombáiban valami
egyszer már talán
a születés előtt
megtörténhetett;
mintha a Világban
mostanság fertőzötten
elterjedő kölcsönös
exhibicionista szerepcserékben
a legtöbb embert is
pusztán kicsinyeskedő,
alamuszi eszközzé zsugorította
volna össze a mindennapok
megvesztegethető súlya.

Másodpercek rései közt
hasztalan kapaszkodik,
mert testekbe-beöltözött
életek tartós bűntudata
hajszolja őt egy egész
halandó örökkévalóságig.

Tartósnak mondott
makacs-gyerekes ellenállás
már régóta nem létezik
lázadó-szívekben:
sehonnaiságok ideje jött mostan el,
gúzsba kötöző láncai
természetét zsigerileg
megismerhette aggastyánnak
öltözött férfikorán,
hiúságok csapdája
körbekeríti tudatos elkövetőit.

Mert bizony már régóta
tudhatja szinte mindenki,
mire is jó a bamba
nyáj-rajongás s szeretet,
agymosott bárány-tétováknak
még mindig könnyebb beadni
az elsüllyesztett költségvetési
deficitek képleteit.

Kései végrendeletekkel még
nem bizonyítható a szándékosan
felejtő ostoba utókor méltánytalan ítélete.
A semmire rálépve a sors
előbb-utóbb csak-csak beteljesül.

Most kozmikus nukleáris
ugató kutyák csaholnak
eszeveszett iramban
a Zsivágói szél folyosóin;
bolyonganak holt-lelkek
közt öntudatlan,
akár tántorogni kész részegek,
emlékek idilli káprázat-súlyát
feladják a hamiskodó próféták is,
történelmi részvétlenségek
nyűgei között profit-nyereségeket
felzabáló rablóhalak,
nagyhatalmú cápák közt
kellene ebihalként evickélni.
Ki volt vajon a bérenc,
s ki hazug alattvaló?!

Pusmogó-szemeikben
egyszerre hamiskodó részvét,
káröröm, sunyító gyanakvás
morogva meglapul;
semmi s senki sem
lehet már sziklaszilárdan
bizonyos. Megérezni,
akár rosszindulatú,
hányingerkeltő fekáliaszagot,
a telepatikus, zsigeri utálatot.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.