KÉSÉSBEN (Egyperces novella)

Van egy fura érzésem, hogy ma valami különös fog velem történni. Nem tudom, mi lehet ez? Valami ómen, valami előjel? Szaporázom a lépteimet, sietnem kell, késésben vagyok. Úgy látom, ma megint elkések az egyetemi előadásról. Ez vagyok én, mindig mindenhonnan elkések. Lekésem a buszt, a vonatot, későn érkezem a találkozókra...
– Szípasszony, várjon, ne siessen! – valaki hátulról megérinti a vállamat. Hátranézek: egy cigányasszony az.
– Ne siessen, jósolok magának!
– Nekem ne jósoljon, nincs időm.
– Csak öt perc az egész. Adja ide a kezét!
Még mielőtt megszólaltam volna, elkapta a tenyerem, s mutatóujjával valami jeleket rajzolt rá.
– Ma nagyon szerencsés napja lesz. Találkozni fog valakivel, aki...
– Persze, persze... Köszönöm, de sietek! – mondtam kicsit erélyesebben.
–Jaj, most látom csak, hogy átok ül magán, rögtön leveszem magáról.
– Nem érti, hogy sietek? Agyő! – kitéptem a kezem a „fogságból” és elrohantam. Ránéztem az órámra: elkéstem! Bumm, újabb két elmulasztott órám lesz! Ha így folytatom, kirúgnak az iskolából. Csak anyuék meg ne tudják!