Színpadi monológ – "Cukormáz nélkül"

(Fény világítja meg a színpad közepét, egy üres karosszék árválkodik rajta. A függönyt elhúzza egy kéz, egy idős nő jön be, lassan leül. Fekete ruhája elnyeli a fényt. Csend. Beszélni kezd, mintha magával vagy valakivel, aki már nincs jelen.)
A test pihen.
A lélek gyalogol helyette. Tőmondatokban látom a világot. Önmagamat, mint egy befejezetlen mondat töredékét. A felkiáltójelek és kérdőjelek helyett, szaggatott vonalak és rövid mondanivaló... Ez lett belőlem...
Délelőtt telefonáltam. Elmondtam neki...
hogy sajnálom. Tegnap rosszul fejeztem ki magam.
A lányom... azt mondta: rendben van.
De hogy ez mennyire igaz,
azt már nem én döntöm el.
A hátralévő idő –
ő lesz a bíróm.
Vajon milyen ítéletet mond felettem?
Még jóvátehetem azt, amit elrontottam?

(Feláll, pár lépést tesz, mintha megpróbálna szembenézni a lányával. Csak a képzeletében van jelen a másik nő. A hangja megremeg, nehezen ejti ki a szavakat.)

Öregszem.
Túl gyorsan akarom elmondani
mindazt,
amit még fontosnak tartok.
Csak hát... ő még nem tart ott,
ahol én. Az éveim már nem számítanak... és lassan én sem... de addig nem mehetek amíg „tartozom”...
A lányom... neki még vannak illúziói.
Nekem?
Elkoptak.
Elrongyolódtak.
Mint minden értékes dolog
az életemben.

(Megáll, kezeit maga elé emeli, mintha szárnyakat mutatna.)

Húzzuk magunk után
a tépett szárnyainkat. Színüket kifakította az idő...
Mindenki bukott angyal,
aki a földön él. Ősi örökségünk ez... és mit kezdtünk vele?

És akkor jönnek a vallások –
riogatnak,
hogy a halál után a pokol vár ránk. Csak azt felejtik el, hogy mindez már a földön lett az osztályrészünk...

De…
nem lehet rosszabb,
mint most
itt élni.

(Leül. Csend. Majd elmosolyodik keserűen. Ősz haját hátrasimítja, mintha látni akarná a sötétségen túli világot.)

Ó, én nem vagyok depressziós.
Nincsenek rémálmaim. Mert megéltem őket... Nem viszem őket magammal, mert mit kezdenék velük... Csak itt volt hatalmuk felettem, de már ők sincsenek...
És én... végre...
cukormáz nélkül
látom a valóságot.

(A fény lassan elhalványul. A nő magára marad.)