Írta:
Végh Éva Ive
📅 2026. 01. 02. 20:33
Érzelmes
❤️ 1
👁️ 2
…és tűnődöm az érzéseimen…
Vajon ez az az érzés, ami repülni hívja lelkem minden alkalommal, ha ránézek? Hm. Eszembe jut sok emlék…
Arcát érintve, simítva még mindig szökken egyet a testem képzeletben, s máris oltalmába fogadja minden tagom egy bizsergető, lágy érzést, és kiáltom! Szinte örömóda, ahogy szólok:
– Szeretlek!
S mondanám a szavakat sorba, de nem tudom. Bénulás és aléltság tart fogva, szinte szédülök, és igen, emlékszem…
Az utcán sétálva, amikor még csak figyeltem őt, pajkos incselkedésem volt a gondolattal:
– Mi volna, ha szeretném? Ha enyém lenne? Csak az enyém.
Bár még nem tudtam, de az égi esküvő készülőben volt már a megírt sorsban.
Hm. Szemtelen szempár, érzéki ajkakon csacsogó szavak játékában a bűvölet rabjává lettem. Lélektáncával mágikus koszorút font…
Tovább olvasom…
Írta:
Balogh Erika
💠
📅 2026. 01. 02. 20:48
Spirituális
❤️ 1
👁️ 23
A kék és szürke színek között a fehér, mint időn túli útjelző, világít a furcsán lilába öltözött ég alatt. A világ lélegzése elcsitul, míg Gendün mögött az imamalom halvány fénye jelzi: itt imádkozik egy lélek, tiszta és emelkedett. Gendün napi rutinja ez, élete a kolostor és az esti ima között zajlik. Előző élete is itt pergett le, ezért nem háborog a lelke, amiért ismétel. De vajon csak ennyi történik?
Amit előzőleg megtanult, azt már áthozta. Mestere nem is terheli hiábavaló tanulással, csak azt kell megismernie, ami még hátravan. Egyszer ő is mester lesz, nem vágyik rá, és nem sietteti az időt. Elfogadja a karma törvényét, és inkább kíváncsian figyeli önmagát. Tudja és érti a teste működését, hogyan marad mozdulatlan, amikor kilép az anyagi világból, és csak a lelke „utazik” a…
Tovább olvasom…
Írta:
Kendi
📅 2026. 01. 02. 22:34
Sorsfordító
❤️ 2
👁️ 6
A terem csendje vastagabb volt, mint a levegő. A sakkóra kattant, figyelmeztetve, hogy a gondolkodás is fogyó idő. Már tíz perce néztem a táblát. A gyalog biztonságot ígért, a huszár kockázatot. Eszembe jutott minden halogatott döntésem, minden elszalasztott lehetőségem. Tudtam, hogy bármit lépek, veszíthetek. De ha nem lépek, biztosan.
Megfogtam a huszárt. Előreléptem vele. Az ellenfél felnézett. Mosolygott. A játszma elkezdődött, és én végre éltem.
Abban a pillanatban megértettem, hogy a bátorság nem a győzelemről szól, hanem arról, hogy vállaljuk a következményeket, és továbbmegyünk akkor is, amikor félünk, csendben, türelemmel, időt nyerve, mégis döntve, önmagunkért mindig, és a jövőért, felelősen.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
📅 2026. 01. 03. 12:45
Misztikus
❤️ 2
👁️ 8
A fiú csendes léptekkel haladt az öreg, elhagyatott épület felé. Elhatározta, hogy ma mindenképpen megteszi. Úgy érezte, elég bátor hozzá, hogy megtegye. Az a szóbeszéd járta, hogy az öreg épület alagsorában szellemek laknak. Olykor-olykor zeneszót is hallani. Mintha valaki zongorán játszana. A fiú lassan lebotorkált a lába alatt rémisztően nyikorgó lépcsőkön az alagsorba. Már csak pár lépés választotta el a folyosó végi helyiségtől. Mire az ajtóhoz ért, már a torkában dobogott a szíve. Félt. Megpróbálta kinyitni az ajtót. Első próbálkozása kudarcba fulladt. Az ajtó nem nyílt ki a többszöri próbálkozása ellenére sem. Utolsó erőfeszítésével rántott egyet az öreg ajtón… és az hatalmas nyikorgással ugyan, de kinyílt. Óvatosan lebotorkált a meredek lépcsőkön. Leért. Első pillantása az öreg…
Tovább olvasom…
Írta:
Linda Penny
📅 2026. 01. 03. 13:39
Krimi
❤️ 2
👁️ 6
Kopogtak Charlotte hálószobája ajtaján.
– Gyere! – szólt kissé álmos hangon a szoba lakója.
Eva, a szobalány, szinte lábujjhegyen lépett be, letette a kisasztalra a teáskannát, melyből a citromfű illata keveredett a hársvirág aromájával.
– Öntsek, kisasszony?
– Nem kell, felkelek. Elmehetsz!
Eva kisurrant az ajtón, így nem látta, hogy úrnője kiszökken az ágyból. Charlotte a megszokott selyem és csipke helyett most egyszerű farmert és I LOVE YOU feliratú pólót viselt, olcsó sportcipővel, amit a szomszéd utcában rendezett garázsvásártól elsétálva egy turkálóban vett.
Bekapcsolta kedvenc zenei albumját, ismétlésre rakva. Időzítette, hogy a gép időközben egy nagyon régi beszélgetést is játsszon le, a távoli barátnőjével. Mindent elrendezett, van három és fél órája, hogy megtegye…
Tovább olvasom…
Írta:
Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods)
💠
📅 2026. 01. 03. 18:44
Szomorú
❤️ 0
👁️ 3
Emlékszel még, amikor azon a teliholdas éjszakán együtt sétáltunk a fenyők szegélyezte folyóparton? Fel tudod még idézni a havas hegyek ormait, a csillagokat a tiszta égbolton?
Úgy nézett ki a táj, mint a természet élő festménye. Akkor is telihold volt, és ma is az van. A 2026-os év első teliholdja kúszott fel az égre.
Hallom még a víz folyásának lágy csobogását, ahogy a sziklák megtörik útját, a frissen hullott hó ropogását a talpunk alatt. Érzem a hideg és a fenyők illatát. Érzem a hűvös fuvallat csókját az arcomon. Kéz a kézben sétáltunk, és akkor egy örök ígéretet tettél nekem, hogy mindig velem maradsz. A Hold megpecsételte az ígéretünket, ő volt a tanúja annak, amit akkor ígértél nekem. Azóta sok év telt el…
Te már nem vagy itt velem, egy lettél a telihold mellett a fénylő…
Tovább olvasom…
Írta:
Kollár Kornélia
💠
📅 2026. 01. 03. 20:09
Újév
❤️ 0
👁️ 2
Újév reggelén a toll az én kezemben remegett. Néztem a papírt, és éreztem mindazt, amit már megígértem valaha, majd csendben megszegtem. Most mást írtam: idén nem fogadok meg semmit. Furcsa megkönnyebbülés volt. Mintha végre nem magam ellen esküdnék. Közel érzem ezt a mondatot, mert nem követel, csak kísér. Nem tudom, sikerül-e „megtartani” – talán nem is kell. Inkább irányt mutat: lassabban élni, figyelni magamra, engedni a hibákat.
A papíron kevés szó van, bennem mégis több igazság, mint bármelyik korábbi fogadalomban. Nem fogadalmakra használom fel szavaimat, hanem a fájdalomból született szépirodalmi tehetségem kamatoztatására. Boldogabb, könnyebb, felszabadultabb évet kívánok magamnak és mindenki másnak is!
Tovább olvasom…
Írta:
Kurucz Árpád
📅 2026. 01. 04. 09:51
Élet
❤️ 1
👁️ 9
– Értse már meg, Bayer bácsi, nem akarom megvenni. Nem tudok mit kezdeni vele – szólt ki a pult mögül, a nagydarab, kövér, pirospozsgás hentes, s kolbásznyi ujjával a fogát piszkálta. Vele szemben alacsony, sovány öregember állt. Háta enyhén hajlott. Olyan hatást keltett, mintha felsőtestét, hatalmas orra húzta volna előre. Karján, ódivatú, nehéz, sötétszürke, posztó télikabát lógott. Színehagyott kék szeme, esdeklőn tapadt a másik, vörös arcára.
– Legalább nézze meg, Brassói úr. Majdnem új. Alig volt hordva. Örök darab. Karácsonyra biztosan megjön a lányom. Nem várhatom őket üres hűtőszekrénnyel.
– Menjen haza – mondta szelíden a hentes. – Késő van, be kell zárnom.
Hosszan nézett az öregember után.
– Bolondos vénember – sóhajtotta.
Az estével együtt a köd is leszáll, csikorgó…
Tovább olvasom…