ALAGSOR (Egyperces novella)

A fiú csendes léptekkel haladt az öreg, elhagyatott épület felé. Elhatározta, hogy ma mindenképpen megteszi. Úgy érezte, elég bátor hozzá, hogy megtegye. Az a szóbeszéd járta, hogy az öreg épület alagsorában szellemek laknak. Olykor-olykor zeneszót is hallani. Mintha valaki zongorán játszana. A fiú lassan lebotorkált a lába alatt rémisztően nyikorgó lépcsőkön az alagsorba. Már csak pár lépés választotta el a folyosó végi helyiségtől. Mire az ajtóhoz ért, már a torkában dobogott a szíve. Félt. Megpróbálta kinyitni az ajtót. Első próbálkozása kudarcba fulladt. Az ajtó nem nyílt ki a többszöri próbálkozása ellenére sem. Utolsó erőfeszítésével rántott egyet az öreg ajtón… és az hatalmas nyikorgással ugyan, de kinyílt. Óvatosan lebotorkált a meredek lépcsőkön. Leért. Első pillantása az öreg zongorára esett. Mikor már a szeme hozzászokott a félhomályhoz, tüzetesebben körülnézett. Először nem vette észre azt a földön fekvő ismeretlen valamit. Közelebb lépett. Úgy érezte, menten elájul. Rémületében felkiáltott. A sarokban ott hevert egy öreg, félig nyitott koporsó. Kiáltani akart, de nem jött ki egyetlen hang sem a torkán. Hevesebben kezdett verni a szíve. És akkor… megszólalt a zongora. A billentyűk mozogtak, mintha egy láthatatlan kéz érintené őket. Valaki zongorázott…