18+ –
A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Szilvia egy huszonnyolc éves, közel háromszáz lóerős autóban ülve indult az apácazárda felé. Hogy felvegye a fityulát, ahogyan húga mondta viccelődve neki. Az utolsó mondata még a fejében volt, és a válasz is, amit adott rá. – Nem is értem, egy ilyen kőkemény picsa, mint te, mi a francért húz a bullájára fityulát?! Húga természetesen csak négyszemközt mert így beszélni, és csak a nővérével. – Érted teszem! Ez volt Szilvia válasza. Maga sem értette, miért mondta? Honnét jött ez a gondolat?! Na persze, mert Szilviát mindenki kőkemény csajnak tartotta, egy igazi lázadónak, aki nem adja olcsón a bőrét. Pedig ő maga szelíd és szeretettel teli természettel bírt, csak hát az élet megedzette, az volt igazán durva hozzá. Apja egy részeges barom volt, akitől több pofont kapott, mint mosolyt…Tovább olvasom…
Aurora kényelmesen ült a zöld fotelben. A szobában csend volt. Este volt, a lámpa tompa fénye éppen csak annyit világított, amennyi a gondolatoknak elég. Nem várt senkit, mégis furcsa vibrálás volt a levegőben, tudta, valaki érkezik hozzá. A fény egyszer csak megváltozott. A szoba közepén halvány derengés jelent meg, majd abból lassan kirajzolódott egy alak. A huszonéves énje állt ott. Ugyanaz az arc, csak fiatalabban, nyitottabban, kissé rémülten. Körbenézett, majd ránézett. – Szia… – mondta bizonytalanul. – Ugye most álmodom? Mert ez túl valóságos. Aurora felállt, lassan odalépett hozzá, és átölelte. – Igen, álmodsz – mondta nyugodtan. – És azért jöttél, mert meg kell tudnod valamit. Erre emlékezni fogsz. A fiatalabb felsóhajtott, mintha eddig visszatartotta volna a levegőt. –…Tovább olvasom…
Emlékszem arra az őszi, borongós napra, amikor nem volt kedvem semmit csinálni, amikor kicsit motiválatlan voltam, és úgy éreztem, hogy egy kicsit elfáradt a lelkem. Amikor a rohanó világ, a napi több száz vagy talán ezer impulzus, ami ért, azt hozta eredménynek, hogy visszavonuljak. Egy kicsi énidőt töltsek csendesen a gondolataimmal, és töltődjek. Sokszor kerestem a válaszokat a múltamban. Nagyon sokszor a múltban éltem. Ami bántott, vagy amin nem tudtam változtatni, azt eltemettem magamban. Betettem egy-egy kis mappába a szívem mélyén, rázártam egy pecsétet, és úgy voltam vele, feldolgozva, pipa. De amikor azon esős napon a magam kis belső templomába vonultam, rájöttem, hogy ezek a mappák, az emlékek, a negatív érzések csak gyűlnek és gyűlnek, és én viszem ezeket magammal. Fáradtnak…Tovább olvasom…
Mint minden áldott nap, most is a férjéért ment a kocsmába. Béla napi szinten ivott. Házasságuk huszonnyolc éve alatt igazi tankönyvbe, szakirodalomba illő „echte” alkoholistává fejlesztette magát. Eleinte csak hétvégeken ivott, később bevezette a „napi két sör” programot. Idővel a két sörből három, négy, öt, hat, hét… lett. Rövid időn belül aztán a sör mellé csatlakozott egy kis pálinka is… Persze a bornak sem mondott nemet. Alkohol terén Béla nem volt válogatós. Jöhetett minden, ami A betűvel kezdődik: a bor, a sör, a pálinka. Bélát nem érdekelte senki és semmi. Az sem érdekelte, hogy mindkét gyerekük, az ikergyerekeik, Emma és Bence inkább elköltöztek hazulról, mintsem a részeges apjukkal laknának egy fedél alatt… Édesanyjuknak is azt tanácsolták, váljon el, mert ez így nem élet. De az…Tovább olvasom…
Csend van. A Nílus lassan hömpölyög, mintha az idő szavait sodorná magával – olyanokat, amiket már nem mondunk ki, de mégis bennünk élnek. Méltóságteljes és időtlen, mint a világ, ami létrejött a partjain több ezer évvel ezelőtt. Építtetői egy legendás világ utódai voltak. Már egyiküket sem ismeri a történelem, csak a legendák őrzik a nevüket. A homokba temetett emlékek, csak töredékesen vallanak róluk. Már messze járnak, ugyanúgy ahogyan a „messzi világból” jött elődök. A homokban nyomok – ősi lépések, régi kérdések. „Mikor születtem?” „Mi az én utam?” „Miért az én szívem hordozza ezt a súlyt?”A válaszokat csak homályosan kapom meg. Az egykori jósok, mágusok mai „utódai” még halvány visszfényei sem az elődöknek. Az egykor élt tudást, egy életen át kellett tanulni. Csak az taníthatott…Tovább olvasom…
.Földi időszámítás szerint, január tizenharmadikán történt. Nem volt sem előzmény, sem figyelmeztetés. Egyszerűen csak megtörtént. Hogy pontosan mi is? Azt nem tudni. Csend lett, vészjósló csend. A földbolygó egyszer csak elhallgatott. Fényei és a rádióhullámok kavalkádja, az a bábeli zűrzavar, amit magából ontott kifelé, egyszerűen megszűnt. Január tizenharmadikán, az első időzóna szerint pontban huszonhárom óra ötvenkilenc perc, ötvenkilencedik másodpercében. A tüzek kialudtak, az atomerőművek láncreakciói leálltak, a gépek leálltak. Csend lett, vészjósló csend. Mintha csak elvágták volna, minden egyszerre megszűnt. Az emberek is elhallgattak, a madarak éneke is megszakadt. A szél is megállt, a tomboló hullámok is elsimultak. Megálltak a tengeri áramlatok, megszűnt a dagály és az apály…Tovább olvasom…
Viszlát, 2025! Néhány napja búcsúztunk el, és most leültem ide, a szobám csendjébe, hogy végiggondoljam, mi mindent is kaptam tőled… Már az első hónapban, amelyben még ott volt a 2024 év végének fájdalmas bánata – testvérem, Hajnalka elvesztése miatt –, te már nyitott kapukkal vártál, és rögtön hellyel kínáltál. Mondtad: – Gyere, ülj le ide, mondd el, mi bánt… Én hallgattam rád, és leültem, pedig a szívem és a lelkem dübörgött attól, hogy miért van egy újabb üres szék az asztal körül. Te hallgattál némán, kínáltad a lehetőségeket, én pedig hagytam, hogy az érzelmeim vezessenek, bármerre is visz az utam. Kifakadt belőlem egy történet, amely – amint tollat ragadtam – kiteljesedett, és oly erővel ragadott magával, hogy nemcsak nem tudtam, de nem is akartam megállni. Elkezdtem írni, és…Tovább olvasom…
Vera idősgondozóként dolgozik Ausztriában. Mivel már több mint tíz éve ápolja az öregeket, nagyon sok tapasztalatra tett szert. A német nyelv sem okoz számára problémát. Nem úgy a kezdetekben… Vera nevetve emlékszik vissza az első gondozottjánál átélt kissé kellemetlen, tragikomikus helyzetre: „Elhatároztam, hogy Lotte néninek csirkepörköltet főzök. Mondtam is neki: – Olyan jó pörköltet főzök magának, hogy mind a tíz ujját megnyalja majd! (Németül a csirke Huhn, a kutya pedig Hund…) Fél óra múlva Lotte néni bekukkantott a konyhába, és megkérdezte: – Mi jót főzöl? (Szegény elfelejtette, hogy előbb mondtam neki, mi is lesz a mai menü – ez megbocsátható, hiszen kezdődő Alzheimer-kórban szenvedett, itt-ott már kihagyott az emlékezete.) – Kutyapörköltet! – vágtam rá mosolyogva. –…Tovább olvasom…