Félreértés

Vera idősgondozóként dolgozik Ausztriában. Mivel már több mint tíz éve ápolja az öregeket, nagyon sok tapasztalatra tett szert. A német nyelv sem okoz számára problémát. Nem úgy a kezdetekben…
Vera nevetve emlékszik vissza az első gondozottjánál átélt kissé kellemetlen, tragikomikus helyzetre:

„Elhatároztam, hogy Lotte néninek csirkepörköltet főzök. Mondtam is neki:
– Olyan jó pörköltet főzök magának, hogy mind a tíz ujját megnyalja majd!
(Németül a csirke Huhn, a kutya pedig Hund…)

Fél óra múlva Lotte néni bekukkantott a konyhába, és megkérdezte:
– Mi jót főzöl?
(Szegény elfelejtette, hogy előbb mondtam neki, mi is lesz a mai menü – ez megbocsátható, hiszen kezdődő Alzheimer-kórban szenvedett, itt-ott már kihagyott az emlékezete.)

– Kutyapörköltet! – vágtam rá mosolyogva. – Ilyen finomat még nem evett! – tettem hozzá büszkén.

Ő meg félénken csak ennyit mondott:
– Igen, ilyet még nem ettem… Azt hallottam, hogy néhány helyen ez igazi különlegességnek, specialitásnak számít.

– De még mennyire! Majd, ha megkóstolja, meglátja, milyen finom!

A néni valahogy furán nézett rám, aztán megkérdezte:
– És a húst honnan szerezted?

– Az üzletből, természetesen. De sokáig kellett válogatnom, mind olyan kicsi volt… Végül rátaláltam erre a kutyára, mert az a jó, ha jókora lába van az állatnak, nem csak olyan ronda, vastag bőre… Hiszen érti, ugye?

A néni egy szót sem szólt, csak bámult ki az ablakon. Megmértem a vérnyomását, kicsit felment.
– Biztos az időjárástól van – nyugtatgattam.
– Vagy ettől az ebédtől – tette hozzá a néni, és bement a szobájába.

Hallottam, hogy telefonon beszélget valakivel. Rövid időn belül egy autó fékezett a ház előtt. A néni lánya volt az, aki berohant a konyhába. Én főzőkanállal a kezemben mosolyogva fogadtam.

– Anyám telefonált nekem…
– Igen, kicsit megemelkedett a vérnyomása, de már beadtam neki a cseppeket, ne féljen, átmegy ez rajta…
– Azt mondta az anyám, hogy kutyából (Hund a Huhn helyett) készít pörköltet.
– Úgy ám, nagyon finom lett! Ne féljen, jut mindenkinek, maga is megkóstolja…
– Semmi esetre sem! Tudom, Vera, hogy maga nagyon jól főz, de mi ilyet sosem ettünk, és nem is fogunk!
– De hiszen ez nagyon finom, ízletes étel! A gyerekeim otthon csak úgy habzsolják…

Ekkor már Lotte néni is bejött a konyhába. Mindketten úgy néztek rám, mint egy gyilkosra. Felemeltem a fedőt, és szóltam a néni lányának, hogy nézze meg a pörköltet.

– Mi ez? – kérdezte.
– Ez az én kutyapörköltem!

Egyszer csak kivett a fazékból egy szárnyat, és mint egy őrült, elkezdett hangosan nevetni.
– De hiszen ez csirke (Huhn)!

– Hiszen én is azt mondom egész idő alatt, hogy ez kutya (Hund)!

Végül elmagyarázták nekem, hogy a Huhn az csirke, a Hund meg kutya. Most jöttem csak rá, hogy én egész idő alatt arról beszéltem, milyen finom kutyapörköltet főzök. Ó, Istenem! – gondoltam magamban –, hiszen a nénire ráhozhattam volna a szívbajt. Szegény azt hitte, hogy kutyapörkölttel akarom megetetni. Ezért mehetett fel a vérnyomása is.

Lám, mit tesz egy betű a szóban, és a csirkéből kutya lehet…

Mindenesetre a pörkölt mindkettőjüknek nagyon ízlett…”