A cinege dala

Hólepte ágon ül a cinege,
Szárnyát borzolja, fázik, mégis nevetve.
Csipogja hívja a fagyos hajnal fényét,
Szemében csillogtatja a világ reménységét.

A dér fehér gyöngyöt hint a fák ágára,
A szél mesét súg a fagyott határba.
Ám ő csak trillázz, apró szívvel dalol,
S a csendes tájban a hangja most visszaszól.

Kis tollruháját szorosabban húzza,
A hideg csípős időt jobban tűri ma,
Mert tudja jön a tavasz, a virág,
S nem örök álmát alussza a hóvilág.

S ha jön majd a tavasz új ágat bont,
Ő lesz az első, ki dalban mondja el,
Elmúlt a tél jön az új reménytelibb világ.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.