Nagy család

Vargáéknál nagy a család,
van kire főzni, ha tele a ház.
Szorgos anyának már segítenek a
nagyobbacska gyerekek.
Krumplit hámoznak, tésztát gyúrnak.
Mikor kell, terítenek, vagy mosogatnak.
De a testvérek közt van
két huncut kis csemete,
akik úgy érzik, őket
nem egyformán szeretik.
Hol az asztal mellett,
hol alatta pusmognak.
– A te adagod mindig szebb, nagyobb,
mint amit nekem adnak!
– Nem is igaz, hogy mondhatod?
– Mindig neked jut a nagyobb!
– Te kapod a jobb falatot!
– Nem hagynátok abba végre
a civakodást ebédre?
– Mi nyomja a gondolatod,
hogy csak az asztal alatt mondod?
– szól az anya szerényen, folytatja
munkáját keményen.
– Semmi, semmi! – szól az egyik,
nem akarja, hogy hallják mind.
De mégis tovább csipkelődnek.
– Nincs jó a hangulatom tőletek!
– Itt az ebéd! – szól a nagy lány.
Üljetek az asztalhoz már!
Letelepednek az apróságok is a székre,
mint, aki megdermedt egészbe.
Meg sem mozdul egyik sem.
– Hát titeket mi lelt éppen?
Enni se próbáltok meg délben?
Csend száll az asztal köré,
nem érti senki, a két kicsi miért
tüntet, pedig mindig éhesek.
Becézgetik, kéregetik őket.
– Egyetek, így lesztek majd felnőttek!
Mint, akik némasági fogadalmat tettek,
nem szólalt egyik se meg.
A többiek már javában esznek,
mikor nyáluk csordul a kicsiknek.
Majd szinte egyszerre kiáltják:
– Az övé több, szebb is, mint az enyém!
Ezt nem kérem én! – mutatnak a sajátjukra.
– Hát csak ez a baj!? – szólalt meg az anyjuk.
– Cseréljük meg a tányért!
Jó étvágyat kívánok!
Egymásra néznek, maguk sem értik.
Ennyi a megoldás erre itt?
Akkor jönnek csak rá igazán,
hogy őket egyformán szeretik.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.