Léthelyek

Szótlanul rója a mérföldeket,
mint aki leletek után kutat.
Nem mutat különös kétségeket,
csak szemével pásztázza az utat.

Teste tökéletes, a tartása
mint fiatal fehér nyárfa törzse.
A terepet tüzetesen járja,
mosolya int az ismerősökre.

Sohasem magányosan barangol,
de nincs mellette család, feleség,
csak anyja, kit e tudat marcangol,
az élete gyötrő fénytelenség.

Volt idő, ontotta a szavakat,
az ismereteket a világról,
túlszárnyalt óriási falakat,
mindent tudni akart a titkokról.

Egyszer a szó hirtelen megakadt,
egy torz pillanat volt gyengesége.
Talán egy időkapun áthaladt,
visszaszállt élete kezdetére.

Azóta lelke burában maradt,
az idő csak kint halad a testben.
Fejében az órák mást mutatnak,
nem fejez ki mást, könyörgésre sem.

A két lét közt nem köti semmi se,
kapcsolat az éterben megszakadt.
Nincs szó, amely átsejlene ide,
találgatunk, de a vágy csak hasad.

A másik élet itt ismeretlen,
nem kér e világi alapokat.
Vagyon, politika sikertelen,
nem kell hozzá megszokott iskola.

Csak a teste tartja emlékeit,
az érdek, a cél csak annyit kapni,
hogy tömegének a mutatóit
létjelekkel lehessen tartani.

Az út folytatása még töretlen,
folyton folyik a kínzó fájdalom.
A remény tartja őket életben,
talán lesz még szép közös alkalom!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.