Versfaragás

A rím bimbózik, mint a virág,
némán olvasgatja ezt a világ.
Mint a magból kibújó csírát,
vagy a pap szájából az imát.

A gúnyos szavaktól úgy félek,
csak feszeng, szorong a lélek.
Ajkamról mégis szól az ének,
ha kicsúfol is érte pár féreg.

Istentől én csak erőt kérek,
szeretik versemet a népek.
Addig írok, amíg csak élek,
mert léleknek vers az étek.

Néhány irigy hiába béget,
a vers attól nem ér véget.
Hiába múlnak el az évek,
én még mindig írok és élek.

Hozzászólások (1 darab)