ÚTRAVALÓ TANÁCSOK, KÖLCSÖNÖS MEGBÁNÁSOK

Fekete tallárban üldögélt, jócskán elgondolkozva a mahagónifából készült, tágas tárgyalóterem sarkában. Általában sokkal jobban kedvelte a kisebb, rejtettebb zugokat, kuckókat, ahova kicsit mindig visszahúzódhatott elmélkedni, vagy épp csak átgondolni a világ sokszor összetett vagy bonyodalmas, zűrzavaros dolgait. Fejében még most is jól hallotta azt a semmivel sem összehasonlítható zongoradallamot, amit egy gyönyörű, fiatalos, hamvas kéz játszott. Egyszerre volt erőteljes dallam, ugyanakkor kissé fájdalmas, és néhol szomorkás is…

Észre se vette, hogy a nagyon fiatal, csupán csak a huszas évei elején járó ügyvédbojtár – aki szintén hollófekete tallárt viselt –, óvatos hanggal őt szólítja:
– Bocsásson meg, ügyvéd úr… De a lánya keresi telefonon…

A középkorú férfi csupán csak most nézett fel, és enyhe bosszús tekintettel meredt a még mindig a tárgyalóterem ajtajában tétován álldogáló fiatal segédjére, aki most nem győzött mentegetőző, bocsánatkérő arckifejezést ölteni, mondván: ő semmiről sem tehet igazán.
– Köszönöm, hogy szólt, kedves kollega! Nemsokára megyek… – válaszolta, mintha a segéd ott se volna, majd visszasüllyedt saját múltbeli emlékeinek szövetei közé.

Meglehet, az ő hibája volt, hogy fiatal, pallérozatlan, mégis mohó tudásszomjjal rendelkező egyetemistaként, amint diplomát kapott, zokszó nélkül meg is nősült, és gyönyörű párja kislánnyal ajándékozta meg, akit úgy néz ki, sajnos jócskán elkényeztetett, mert immáron felnőttkorba lépő lányát csupán csak a bulizgatás és a vásárlások, meg a divathóbortjai érdekelték, és látszólag semmi és senki iránt nem akart volna elköteleződést vagy éppen tartósnak nevezhető felelősséget vállalni. A férfi jócskán emésztette is miatta saját kissé naiv, és ugyanakkor meggondolatlan jóhiszeműségét. Pedig nagylánya, Júlia annyira imádnivaló, szófogadó és nagyon illedelmes kislány volt, hogy valósággal a csodájára jártak, hogy hogy ismerheti egy ennyire pöttöm kicsi lányka az udvarias viselkedés szinte minden fortélyát? Elsősorban édesanyja és apja révén, akik igyekeztek idejekorán megértetni vele, hogy a világ egyáltalán nem úgy működik, mintha azt egyszerűnek lehetne nevezni – sőt a lehető legbonyodalmasabb, összekúszáltabb szálak szövetsége, amiben még egy felnőtt ember is valósággal azonnal eltেঁvedhet, akárcsak egy végtelenített útvesztőben, nemhogy még egy kicsi lányka.

Az ügyvéd most elővette legújabb, méregdrága okostelefonját. Az elektronikai szaküzletben azt mondták, hogy közel félmillió forintért az új márka bevált, jól működik és felhasználóbarát, tehát sosem fog meghibásodni. Pedig mennyivel jobb és nosztalgikusabb volt még a régi vezetékes, nyomógombos készülékek korszaka. Kislánya például annak idején alig várta, hogy a nagyobb ünnepi alkalmakkor és születésnapjára is mindig kapjon egy elhasznált felnőtt vezetékes telefont, melyet aztán kedvére nyomogathatott, és belebeszélhetett mindenféle bolond csacskaságot a kagylóba.

Kihangosította a készüléket, ami alig három csöngetés után máris kapcsolta felnőtt lányát:
– Szia, apucikám! – ismerős, csilingelő, mézes-mázos hang jelentkezett. – Annyira örülök, hogy végre felhívtál. Hogy érzed magad?! Sok munkád van?
– Szia, kicsim! Úgy tájékoztattak, hogy kerestél! Mi történt? Megsérültél? Megbántottak?! – érdeklődött kisebbfajta aggodalommal hangjában.
– Apucikám! Annyira aranyos vagy! Csak azért kerestelek, mert lemerült a hitelkártyám, és a folyószámlámra is kéne egy kis pénz… – közölte, mintha csak egyszerű tényeket közölt volna, amiről ő nem tehet.
– Biztos, hogy jól érzed magad? Úgy értem, hogy egészségügyileg, fizikálisan? Édesanyáddal is beszéltél?

Most került először szóba volt felesége, aki, miután első férjétől elvált, és búcsút mondtak egymásnak, valami dúsgazdag vállalkozó üzletemberhez ment hozzá, akinek hófehér luxusjachtja horgonyzik az Adriai-tenger közelében, és persze a francia Riviéra középpontjában is van egy tetszetős, szintén minden igényt és kényelmet kielégítő luxusvillája.
– Anyucit nem mertem zavarni. Tudod, ő most az új férjével nyaralgat, és körbehajókázzák a Földközi-tengert…

Apja jól sejtette. Felnőtt lánya jócskán tartott volt felesége határozott, anyatigris temperamentumosságától, ezért fordult kisebbfajta csip-csup ügyeivel mindig jócskán engedékenyebb és megértőbb apjához, akiről persze tudhatta, hogy egy kis mézes-mázos hízelkedéssel, és kérdőző kedveskedéssel valósággal azonnal le lehet venni a lábáról, és bármit hajlandó kifizetni, vagy megtenni a lánya kedvéért.
– Kicsim, sajnos most egy fontos tárgyalásom lesz a bíróságon, de esetleg, ha van kedved és ráérsz, hogy időt pazarolj vén apádra, akkor talán ebédelhetnénk együtt…
– Az nagyon szupi lenne, apuci! Akkor fél tizenkettőkor érted megyek a kocsimmal a bíróságra, ha az úgy jó neked?
– Az nagyszerű lenne! Ne felejts el azért ellenőrizni a benzint, és ha szükséges, tankolni! – hívta fel lánya figyelmét az apja, mert tudta, hogy hajlamos kissé a feledékenységre.
– Már annyira várom a talizást, apucikám! – búgta a telefonba lánya, mintha csak éppen aktuális pasijával csicsergett volna, és nem az apjával, akiket – mostanság legalábbis – hajlamos volt úgy váltogatni, mint más a fehérneműjét.
– Vigyázz magadra, drágám! Akkor ebédidőben, el ne felejtsd!
– Legyen szupi napod, apuci! – közölte a levegőbe adott cuppanós puszikkal lánya, majd kinyomta a mobilt, és az apja is kikapcsolta a hívást, és rezgőre állította a saját készülékét, mert eléggé illetlen dolog, ha a kellő szakmai komolyságot megkövetelő tárgyalás közben véletlenségből megszólal egy elfelejtett csengőhang az aktatáska fogságából.

– Ügyvéd úr… Megérkeztek az ügyfelek… – jött be ismét félve, óvatosan pipiskedő léptekkel fiatal segédje.
– Köszönöm, kedves kollega úr… akkor lássunk tüstént munkához. – közölte szószaporítás helyett, és azonnal kiadós aktakupacok közé furta fejét, mint aki valósággal máris elmélyedt a témában, holott még mindig inkább a múltjában történt dolgok megfejtésén szeretett volna elmélázni egy kis ideig.

A késő délelőtt további része egy halálosan unalmas tárgyalással telt, ahol a felperes és alperes egymást akarták gyakorlatilag kisebb-nagyobb furkálódó, vérre menő pszichológiai hadviseléssel totálisan kikészíteni. A hűtlen feleség továbbra is megkövetelte, hogy szintén hűtlen, és kellőképp szoknyapecér férje tartásdíjat, és gyerektartást fizessen a két közös gyerek után, míg azok be nem töltik hivatalosan a tizennyolcadik életévüket, míg a hűtlen férj azt követelte, hogy a hűtlen feleség szedje össze azonnal az összes holmiját és cókmókját, és azonnal költözzön ki a luxuslakóparki ingatlanból, amit – állítólag – a férfi saját pénzéből vásárolt, és amihez az asszonynak persze semmi köze.

Az ügyvéd már alig várta, hogy végre vége legyen az idegnyúzó tárgyalási huzavonának, és mikor már erősen közelítette a nagyméretű óramutató az ebédszünetet jelző fél tizenkettes határhoz, a nyugdíjaskorú, tekintélyt parancsoló, ősz szakállas bíró is a szünet mellett tette le a voksát:
– A tárgyalás folytatását a következő hét szerdai napjára tűzöm ki! A tárgyalást berekesztem! – hatalmasat koppantott fából készített kalapácsával a visszhangokat verő tárgyalóteremben, majd méltóságteljesen felállt, és komótos, cammogó járásával máris elhagyta a termet, mint akinek aznap még más egyéb fontos elfoglaltsága is akad.

Az ügyvéd hasonlóképp cselekedett. Összepakolta gondosan kikészített iratait, mappáit és dossziéit, és minden lényeges dokumentumot besuvasztott aktatáskájának mélyére, majd becsukta táskáját, levette a hollófekete tallárját, mely alatt elegáns öltöny rejtőzött, és már az autójához tartott, hogy együtt ebédelhessen rég nem látott felnőtt lányával.

Az étterem ötcsillagos volt. Tehát mindenből csakis a legjobb minőséget árulta, és hetyke stílussal kérkedett is vele, hogy törzsvendégei főként a felső tízezer tagjai közül kerülnek ki.

Az ügyvéd igyekezett megfelelő parkolóhelyet találni, ezért szándékosan egy mellékutcában állította le szedán típusú autóját. Kettőt pityegett az autóriasztóval, mintha ez a kis szerkezet máris a látszólagos, átmeneti biztonság tökéletes záloga lenne, majd bezárta a kocsit, és kicsit sietős léptekkel közelítette meg az éttermet, és azonnal bekukucskált annak nagyméretű ablakain.

Jól sejtette: felnőtt, egzotikus fonásokkal rendelkező világszép lánya odabent üldögélt az egyik félreeső asztalnál, és látszólag kissé idegesen és türelmetlenül várta őt.

„Vajon mi járhat most a fejében? Mert kötve hiszem, hogy a jólétem, vagy az egészségem izgatná!” – futott át villámgyorsan agyán, miközben köszönt az ajtónálló pincérnek, és további jó munkát kívánt.

Amikor szándékosan lassú és kimért léptekkel közelítette meg az asztalt, pár törzsvendég automatikusan felállt, és baráti bensőségeséggel máris üdvözölte. Voltak, akik egyenesen hosszú percekig megszorították a kezét, és kezet is fogtak vele. Érezték, hogy hálával tartoznak neki, és ez egy jócskán fárasztó és kimerítő nap után mindig jólesett az ügyvédnek.

Felnőtt lánya persze rögtön észrevette, és valósággal máris a nyakába borult, és össze-vissza csókolgatta rúzsos szájával:
– Annyira örülök, apuci, hogy el tudtál jönni! Kérsz valamit enni-inni? – érdeklődött.
– Csak miattad aggódom folyamatosan, kicsim… – vallotta meg a férfi, és titkon abban reménykedett, hogy felnőtt lányából ez egyszer végre sikerül őszinte, hazugságmentes érzelmeket kiváltania.
– Ez nagyon jólesik, apucikám… – úgy festett, mint aki kész azonnal meghatódni, aztán máris háromszázhatvanöt fokkal azonnal a lényegre tért:
– Adnál egy kis pénzt, apuci, mert arra gondoltam, hogy elruccannék a Maldív-szigetekre, vagy Mauritiuszra…

– Édesem! Te is tudod, hogy te vagy a szívem csücske, de kicsit jobban is takarékoskodhatnál a pénzeddel, szívem, különben örökösen pénzszűkében leszel, és az sosem jó megoldás! – úgy érezte, hogy jogosan oktatja ki lányát, mégsem esett úgy, mintha ez bárkinek is használt volna. A lányának pedig még kevésbé.
– …És mi a helyzet az aktuális fiúddal, azzal a hogy is hívjákkal…? – próbált témát váltani, miközben leadták rendelésüket a pincérnek.
– Ó… Andiska csak saját magával van elfoglalva! Képzeld csak! Az a mániája, hogy egész álló nap a konditeremben pumpáltatja az izmait, és kedvére gyönyörködik kigyúrt testében az egész alakos tükrökben. Egy hiú gorillamajom. Úgy döntöttem, ennyi volt, és szakítottam vele…
– Ezt őszintén sajnálom, édesem… biztosan nagyon bánt a dolog… – megpróbálta lányából kiszedni annak apróbb-cseprőbb dolgait, de hamar rájött arra, hogy ha lánya valamit nem akar elmondani neki, azt felesleges megbolygatni.
– Tulajdonképpen már régen nincs közünk szervesen egymáshoz, és ő volt, aki a legjobb barinőmmel megcsalt, most mégis találkoztam egy furcsa, különleges sráccal, aki verseket ír meg mindenfélét, és valami miatt máris úgy érzem, hogy ő lehet számomra az ideális igazi… – vágyakozó sóhaj hagyta el a száját, míg apja nagy levegőt vett, és a mennyezetre emelte tekintetét.

Kihozták a rendeléseket, s míg gyönyörű lánya cézársalátát csemegészett, addig az ügyvéd rusejbnit és sertésbordát rendelt magának, és el nem tudta képzelni, hogy imádott felnőtt lányából vajon miként lett vegetáriánus.
– Ennek őszintén örülök, kicsim!
– Apuci, akkor adsz egy kis pénzt…? – hízelgő hangra váltott, mert jól tudhatta, hogy apja ennek képtelen ellenállni.
– Édesem, ne haragudj, de az a helyzet, hogy most az sajnos nem fog menni… – végre kimondta azt, ami a szívén feküdt, de csupán csak azért, mert eddig sosem mert igazán nemet mondani.
– Ez annyira igazságtalan, apuci! Egyébként is olyan szemétláda világban kell boldogulni, ahol mindenki beárulja, vagy megcsalja a másikát, és akkor még ez is! – érezhető volt, hogy a gyönyörű fiatal nő valóságos lelki sokkként éli meg, hogy apja határozottan nemet mondott neki, és most – látszólag – fogalma sincs, hogy mihez is kezdjen.
– Drágám! Figyelj rám jól! – hajolt kicsit közelebb hozzá az apja. – Tudod nagyon jól, hogy te vagy a legértékesebb, és legfontosabb ember a számomra, és mindig melletted álltam, de sajnos kialakult egy változékony, bonyolult helyzet, ami miatt sajnos történt jó pár dolog, ami miatt a pénzátutalás most nem fog menni! De ettől függetlenül magabiztos, karakán, határozott nő vagy, aki – biztos vagyok benne – hamar feltalálod magad, és hidd el, rendbe jönnek a dolgok, csak sosem szabad kétségbe esni! – válaszolta lányának.

Mindketten megették ételüket, majd még órákig beszélgettek, és mire az órákig tartó beszélgetésüknek vége lett, a felnőtt, gyönyörű nő rájött arra, hogy egészen eddig csupán csak egy elkényeztetett partihercegnő volt, akinek játszótér volt csupán a nagyvilág, de ezentúl sokkal értettebb nő lesz, aki képes lesz majd megállni a saját lábán, bárhogy is alakuljon majd érzelmi hullámvasútnak hitt élete.