ROZSDÁSODÁSNAK INDULT JÖVŐ BRAILLE-ÍRÁSBAN

Sokszor tán könnyebb is volna,
hogy mint vak Theirésziász
a Braille-papíron matatva,
silabizálva megfejteni lehetne,
mit rejteget alattomban,
titkosítva a benső
Lélek igazibb őszintesége.

Miért szükséges mostanság
egyre inkább tapogatni,
még a lehetetlent is;
biztos labirintus-csapdákba
bezárhat értő,
logikai értelmünk nimbusza.

A bizonytalanított sorsot
is sokkal jobb volna tán,
ha pusztán csak
„tabula rasa” módjával illetni,
mint kézen fogott jóbarátot,
mert kicsinyeskedő,
alamuszi konfliktusokból
bizalmi szintű párkapcsolat
– bárhogy is akarhatnánk –
ritkán terem.
Mi lett volna,
ha Ádám és Éva úgy dönt,
hogy fityiszt
mutat kígyó hízelkedő,
mézes-mázos beszédeinek,
s végképp a harmóniát
hirdető Édenkert
paradicsomi állapotai közt marad?!

– Mostan egyre inkább
úgy tűnhet, hogy sok
fölösleges tényező,
szilárd adathalmaz
akadályozza folyvást
a megértést és a tényleges,
kompromisszumot követő
kommunikációs csatornát;
felfedezett kiskapuk,
kötelezővé vált vargabetűk
helyett inkább jobban tették volna,
ha meggyőződéses egyezkedés
útjára lépnek,
s nem tálcákon felkínált
látszatlehetőségek
után futkosnak reménytelenül.

A világ mostan úgy fest,
akár egy magányos,
instabil, ingatag csille
a kitörni kész vulkán felett;
gyorstisztított szégyenfoltjaink
még éppen úgy
megmaradnak a tartósnak
becézett lúgozás
vagy hippózás után is.

A korán kialvó Jövőre
mintha immár
a kutya se gondolna;
rozsdásodó malomkerék lett
a puszta akarat s alázat is,
mellyel önző sírjaik
vermeit változandó
Korok tömegemberei megássák.

Ki akarhatná – csupán a maga módján –,
meghallgatni értő fülekkel
a belső, felfakadó
sebek tanúságtételét?!
Szándékosan süket Korokban
védtelen áldozatokat
termel egy-egy nukleárisan
kiszámított, burjánzó gombafelhő!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.