VÁLLALATI VÉGJÁTÉK

Elegáns sakktáblamintás kosztümöt viselt, körömcipővel és laptoptáskával, mézszőke haját szigorú kontyba fogta össze, amitől máris nagyon megközelíthetetlen, nagyon hivatalos jelleget öltött egész megjelenése.
Markáns, hollófekete gurulós bőröndöt húzott maga után, mikor végre kikeveredett a repülőgépből, hogy aztán a nemzetközi váróban vegye át számtalan csomagját. Majd nagyot sóhajtott, és felnézett a fátyolfelhők keresztezte égre. Igaz, még csupán augusztus vége felé járt az idő, de mégis volt valami nagyon szeszélyes az emberek hangulatában…

– Taxi! Kérem! – emelte fel jó magasra kezét, mintha csak újból egy iskolai órán jelentkezne felelőként, és mikor egy kanárisárga taxi máris előtte állt meg, kicsit megnyugodott, hogy mégsem kell elvesztegetnie további értékes perceit. Ugyanis egy felelős, vezető állásban lévő reklámmenedzser nem engedheti meg magának, hogy könnyelműen bánjon az idővel. És egyébként is, egy nap nem csupán huszonnégy óra, de ha munka és feladat van, akkor azt értelemszerűen végre kellett hajtania.

– Jó reggelt, nagysád! – köszönt neki autójából kiszállva egy harcsabajszos, félmázsás sofőr. – Hová lesz a fuvar?! – méregette kissé gyanakodva, mint egy ragadozó, aki mielőtt lecsapna, azért még tetőtől talpig részletesen végigmérte zsákmányát.

– A belvárosba, a hatodik kerületbe, ha kérhetem! – A gyönyörű, csinos nő egyelőre türelmesen várakozott, mert azt remélte, hogy a taxis előbb-utóbb kapcsol, de miután ez öt perc múltán sem történt meg, kissé ideges lett.

– Valami problémája van, drága nagysád?! – érdeklődött kíváncsian, sunyi, ravaszkás mosollyal a taxis.

– Ha meg nem sértem, kedves uram, legyen kedves a csomagjaimat a csomagtartóba bepakolni! Megfizetem! – felelte, mielőtt a taxis bármit mondhatott vagy tiltakozhatott volna. Sajnos még így is jócskán meglátszott enyhén morcos, bosszús tekintetén, hogy miért kell neki cipekedéssel meg pakolással vesztegetnie a drága idejét, amikor az idő – ha nem tudná esetleg valaki – pénz.

– Így már megfelel! – A taxis nem zavartatva magát a gurulós bőröndöktől kezdve a kis kozmetikai táskákon és retikülökön át mindent behányt a csomagtartóba, majd jó hangosan rácsapta a csomagtartó fedelét az autó hátsó felére jelzésértékűen.

– Azért lehetett volna finomabban is, kedves uram! Ezek nagyon értékes holmik! – igyekezett kioktatva megmagyarázni a dolgok természetét a gyönyörű nő, de azonnal átlátta, hogy a taxisnak csupán legfeljebb nyolc osztálya lehet, mert fogalma nem volt, hogy mit akarhat tőle.

– Akkor most jön, vagy marad, drága nagysád, mert nekem osztán’ édes mindegy! – jelentette ki karba tett kezekkel.

– Tudja mit?! Magával megyek! – Még szerencse, hogy a keze közt tartott laptoptáskát magánál őrizte, így a méregdrága hordozható számítógépének nem lett semmi baja, és a prezentációs fájlok sem sérültek.

A nappali fény vakító sugarai úgy vették körbe a gyönyörű, fiatal nőt a hátsó ülésen, mintha egy igazi angyal volna, akit csupán azért küldtek le a Föld nevű bolygóra, hogy segíthessen az egyszerű földi halandók nyomorát és mindennapi gondjait elviselhetőbbé tenni. A taxis bezzeg állandóan stírölte a visszapillantó tükörből, miközben a gyönyörű fiatal nő azonnal okostelefonjáért nyúlt, és rögtön telefonálgatni, fontos ügyeket intézni kezdett:

– Akkor a tőzsdei árfolyamokat nézd meg figyelmesen… képzeld, én is tudom, hogy mi fán terem egy számviteli grafikon… a prezentáció és a marketing az én asztalom, ebből nem engedek…

A taxis azonnal felmérte, hogy valószínűleg rendkívül fontos emberrel hozhatta össze a sors, hogyha máris ennyire fontos és lényegretörő üzleti tárgyalásokat folytat le egy egyszerű telefon segítségével. Miközben vezetett, azért időnként hátra-hátratekintett, miközben a nő előbb a tabletjén, majd később a laptopján is dolgozott valamit. A gyönyörű nőt csupán egy-egy élesebb kanyar vagy forgalmi dugó billenthette ki munkavégzéséből.

– Tudja, a kisebbik lányom most fog ballagni, és mikor megkérdeztük tőle a párommal, hogy mit szeretne kezdeni az életével? Szeretne-e továbbtanulni, meg ilyesmi? És tudja, mit mondott?!

A gyönyörű nő egyetlen pillanatra sem engedhette meg magának, hogy felnézzen laptopja képernyőjéről; egyre csak folyamatosan gépelt.

– Azt mondta, hogy celeb meg influenszer akar lenni, meg zenész, és klippeket akar forgatni, és hasonlók. Képzelje el! Egy szóval nem hallottuk tőle, hogy esetleg ne adj’ isten valami kétkezi munkát vagy szakmát kitanulna. Hiába! Változnak az idők! Bezzeg én az ő korában… Ha apám meghallotta volna, hogy kacérkodom a színészettel, visszakézből kaptam volna tőle máris pár pofont!

– Bocsásson meg, kedves uram, de most sajnos nincs időm rá, hogy a magánéletével is foglalkozzam, mert jelenleg a saját karrieremet is egyengetnem kell! – jelentette ki kicsit cinikus hangnemben a nő, és ezt már a taxis is belátta, hogy jobb lesz, ha meg se szólal.

– Persze, nagysád! Megértem! A munka az első! – A továbbiakban a taxis igyekezett minden maradék koncentrációját az előtte lévő közúti forgalomra összpontosítani, miközben fél szemmel azért ellenőrizte a taxamétert.

A gyönyörű nő csupán biccentett, hogy tudomásul vette a taxis válaszát, majd visszatért kétkezes gépeléséhez.

Időközben a taxis jobbnak látta, ha nem a festői útvonalat választják, melyet – tudvalevően – direkt a pénzesebb kuncsaftoknak tartogatott, hanem minél gyorsabban el kívánta fuvarozni ezt az álomszép karrierista nőt a munkahelyére, mert ma még – feltehetően – lesz egy-két nagyon fontos tárgyalása, és millió és egy dolga, ami nem tűr halasztást. Szerencsére ismert olyan titkos kerülőútvonalakat is, melyek segítségével a forgalmi dugókat jó messzire ki tudta kerülni, így még mindig, kis szerencsével könnyedén megspórolhattak maguknak legalább húsz-huszonöt percet.

– Ha nem baj, nagysád, akkor kicsit lerövidítem az utat, hogy gyorsabban odaérjünk!

– Megköszönném! Ez igazán nagylelkű magától! – nyugtázta a nő.

– Nem tesz semmit! – Bár a taxis pontosan tudta, ha szándékosan lerövidíti az utat, akkor kiesik néhány igen-igen zsíros bevétel aznapra, de hát az embernek mégsincs mindennap szerencséje egy ennyire kivételes álomnőhöz. Nem igaz?!

A taxi bekanyarodott egy mellékutcába, majd végül ráállt a gyorsforgalmi szakaszra, ahol a legtöbb autó kötött pályán mozog, így gyakorlatilag kikerüli azokat a kereszteződéseket és további útakadályokat, melyek – a legtöbb esetben – jócskán fel szoktak tornyosulni, főként a délelőtti csúcsforgalom időszakában.

Aztán, ahogy a taxis megígérte, nagyjából huszonöt perc alatt már bent is voltak a hatodik kerületben, az Andrássy út patinás környékén.

– Megérkeztünk, nagysád! – közölte a taxis, miután a taxamétert megállította, hogy pontos összeget mutasson.

A gyönyörű nő időközben precíz alapossággal elpakolta laptopját a tetszetős kis táskájába, és modern tabletjével is hasonlóképp cselekedett.

– Mennyivel tartozom, kedves uram?! – kérdezte érdeklődve.

– Ötezer-hatszáz forint lesz, nagysád!

– A visszajárót nyugodtan megtarthatja, és adtam hozzá egy kis extra borravalót, amiért kerülőutakon volt szíves közlekedni! További kellemes napot! – Azzal kiszállt az álló járműből, és megvárta, míg a taxis kipakolja egy kisebbfajta, tetszetős kis halomba összes csomagját.

– Legyen szerencsénk máskor is, nagysád! További szép napot! – Azzal a taxis lecsapta kocsija csomagtartófedelét, bevágódott a vezetőülésbe, és csikorgó gumikkal már ki is kanyarodott a forgalomba, vélhetően, hogy új fizetőképes kuncsaftok után nézzen.

A gyönyörű, modern nő pedig elindult az Andrássy úton, hogy odaérjen a konferenciára, ahová várták prezentációival együtt.

Az Andrássy út a főváros egyik luxusnegyedévé nőtte ki magát időközben, és az itt őshonossá lett polgári társadalmi réteget mintha fokozatosan felváltotta volna egy jóval módosabb, gazdagabb elitréteg, akik viszont már egyáltalán nem akartak közösködni.

Ahogy végiggalopozott a járdán, mert nem is tagadhatta volna, hogy kissé késésben volt, tüstént két részeg hajléktalant pillantott meg az egyik kisföldalatti lejárójában, akik hangos, agresszív szóváltások közepette veszekedésbe keveredtek valami miatt. Bár nem ítélte el a hajléktalanok társadalmi kiszolgáltatottságát, mégis meggyőződése volt, hogy egy vitás kérdést azért talán mégsem kellene ennyire radikális, drasztikus formában lerendezni, így jó messzire elkerülte őket, és tovább baktatott.

Később egy idős, nyugdíjas, nagyon kedvesnek látszó nénike termett előtte, aki már erősen fonnyadt virágcsokrot szorongatott, és azt állította, hogy beteg felnőtt fia miatt kénytelen árulni és megalázkodni:

– Kedveském! Parancsol esetleg egy szépséges virágcsokrot? – érdeklődött közvetlen alázattal.

A gyönyörű, fiatal nőnek most kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy virágcsokrot vegyen egy idős asszonytól, akivel bizony mostohán elbánt a rongyos élet.

– Bocsásson meg, kérem… de most sietek… – azzal jószerivel máris megpróbálta úgy-ahogy kikerülni a szerencsétlenül járt, kedves öregasszonyt.

– Vigyázzon magára, kedveském… – búcsúzott tőle szomorkásan az asszony.

A modern nő azonnal bekanyarodott a sarkon, ahol volt egy menő fodrász és szépségszalon, ahová csupa-csupa nagymenő, meg nagyágyú, pénzes kuncsaft járt, és ahol egyik volt gimis osztálytársnője volt az egyik alkalmazott. Éppen készült ablaktisztító vegyszerekkel kiadósan letisztogatni a nagyméretű ablakokat, amikor rögtön megakadt a szeme gimis barátnőjén, és kirohant elé a nyílt utcára.

– Szia, jó reggelt! Ezt a meglepetést! Hogy vagy? Mi újság? – hirtelenjében vagy száz kérdést feltett, hiszen már legalább tizennyolc éve alig-alig tudtak csak találkozni személyesen.

– Ö… szia… Szandrám… Bocsáss meg, most rohannom kell a munkahelyemre… de jó volt látni, és esküszöm neked, hogyha végeztem, visszajövök, és majd dumcsizunk… – ígérte meg, majd méregdrága női karórájára nézett, és feszült idegességgel konstatálta, hogy a percek és másodpercek csak úgy valósággal falják egymást. Ez rosszat jelent, elvégre soha az életben nem késett el sehonnan sem.

Végül gyakorlatilag futva, loholva tette meg az utolsó néhány métert egy tetszetős, patinás, felújított üvegpalota épületéig, ahol beszaladva az épületbe tüstént két gorillatestű, nagydarab biztonsági őr állta útját:

– Hová, hová, kisanyám?! Hogy te milyen szaftos kis nőcske vagy! – állták útját.

– Jó napot, kedves uraim! Ha megbocsátanak, most rohannom kell, mert késésben vagyok egy rendkívül fontos üzleti találkozóról… – hadarta el a szokásos szöveget, miközben a két kíváncsiskodó őr azt hitte, viccel, mert mosolyra húzódott mindkettő szája.

– Hát az nem lesz ennyire egyszerű menet, kisanyám! Előbb sajna még ellenőriznünk kell ezt-azt, és ha mindent rendben találunk, akkor esetleg beengedünk.

Ez aztán már végleg sokk volt, hogy két ennyire korlátolt értelmű idióta vadbarom állja az útját. Mivel mást aligha tehetett, ezért máris okostelefonján hívta egyik főnökét, és szándékosan hangosan eldarálta neki, hogy két biztonsági őr nem akarja beengedni a nagy tanácsterembe, holott az üzleti megbeszélés már legalább fél órája megkezdődött.

– Igen… Igazgató Úr… máris átadom nekik a telefont… – A gyönyörű nő azonnal átadta okostelefonját az egyik biztonsági őrnek, aki alig bírt megszólalni, és valósággal máris haptákba vágta magát, aztán alig néhány percen belül már be is engedte a nőt saját digitális beléptető kártyájával.

– Örültem a szerencsének, kedves uraim! Egy élmény volt! – jegyezte meg, miközben szaporázott lépteivel egyenesen a személyi lifthez sietett, hogy felvigye a kívánt emeletre. Aztán mikor felért, és kiszállt, megint futásra szaporázta lépéseit, és le is vette tetszetős cipőit, hogy annyira ne fájjon a lába.

Hármat kopogtatott a nagyméretű ajtón, mielőtt belépett volna a hatalmasnak tetsző tanácsterembe, ahol befolyásos üzletemberek és főként pénzes befektetők foglaltak helyet. Minden üzletember előtt kiterített hivatalos szerződések és prezentációs anyagok terpeszkedtek, és nagyon úgy tűnt, hogy már csupán a gyönyörű nőre várakoznak, hogy elkezdődhessen végre a prezentációs előadása.

– Bocsássanak meg a késésért! Sajnos a közúti forgalomnak is van hátránya, bárhogy is igyekszik idejében elindulni az ember… – fújta ki mellkasából a nagy levegőt, majd kivette laptopját táskájából, és összekötötte a nagyalakú asztalon lévő projektorral, hogy a hófehér nagyméretű vásznon máris egy grafikonszerű táblázattal demonstrálja előadása anyagát.

– Tehát a marketing- és piaci profitot termelő ágazatokat nem árt kicsit átszervezni, mielőtt újabb összegeket fektetnének bele. Láthatják, hogy a grafikonok indexei pontos zuhanásba kezdtek, ami a tőkepiaci mozgásoknak sem éppen kedvez… – részletes fejtegetésekbe és komoly meggyőzésbe kezdett arról, hogy miként kellene nyereségorientáltabban átszervezni az adott cégcsoportot, hogy főként a külföldi befektetők is maradéktalanul meg legyenek elégedve, és negyvenöt percen keresztül, míg csak jócskán ki nem száradt a szája, folyamatosan igyekezett szóval tartani a helyiségben helyet foglaló, befolyásos üzletembereket.

– …Tehát, amint azt Önök is láthatták, egyre több kimaradás és hézag lesz majd tapasztalható a következő hónapban esedékes üzleti merkantilista cégpolitikában, ezért érdemes – legalábbis – egyelőre kicsiben gondolkodni, hogy ne ússzon el a már meglévő nyereséges haszon – fogalmazott egyértelműen.

A legtöbb üzletember – aki egyáltalán valamicskét is konyított az üzleti infrastruktúrához és politikához – nagyon helyeslően nem győzött bólogatni, hogy a gyönyörű, határozott nő értheti a dolgát, ha ennyire összeszedett és precíz volt, és felvázolta a megfelelő szisztémákat. Egyetlen ember nem volt boldog a teremben: maga az autokrata, rabszolgahajcsár igazgató, akinek lelki szemei előtt tüstént megjelent, hogy a céget csődbe fogja vinni egy idióta, hülye liba megújító marketingprojektje.

A legtöbb külföldi befektető és üzleti partner, amikor véget ért a közel három és fél órás megbeszélés, barátilag rázta meg a gyönyörű nő kezét, és gratuláltak neki, amiért ennyire felkészülten és pontosan eléjük tárta a szakmai tervezetet. Többen máris készek lettek volna személyesen csak vele üzletet kötni, ám az igazgató jóváhagyása nélkül ez nem volt lehetséges. A legtöbb üzletember kiviharzott a teremből, és már csak a gyönyörű nő és az igazgató maradtak benn.

– Hát, kedves kolléganő… mit is mondhatnék…?! – emelte rá a tekintetét. – Először is gratulálok a kimagaslóan minőségi összefoglalójához! Dicséretes a precíz felkészültsége! Azonban sajnos, mivel közel fél órát késett, és megváratta külföldi üzleti partnereinket, sajnos nem tudok mást tenni, és el kell, hogy bocsássam állásából. Szeretném, ha tudná, hogy ez nem személyes, csupán üzleti ügy… – Az igazgató kicsit még örült is neki szemmel láthatóan, hogy elvágta a fiatal nő karrierjének útját és további érvényesülési lehetőségeit.

– Megértettem, Igazgató Úr! – közölte, majd gondosan visszatette laptopját a táskába, és a szükséges hivatalos szerződéseket és dokumentumokat.

– Várjon csak egy percet, kedves kolléganő… Ön is tudja, hogy a szakmai tudását és felkészültségét nagyra értékelem. Nem szükséges, hogy kirúgjam magát, ha munkaidő után megtesz nekem egy aprócska szívességet… – fogalmazott homályosan a nagyhatalmú igazgató.

– …És mi lenne az, ha szabad kérdeznem, Igazgató Úr…?!

– Tudja, problémáim vannak a házasságommal, és a feleségem már nem szeret engem eléggé… Esetleg könnyíthetne a helyzetemen… Maga is csak jól járna vele… – olyan gusztustalan, hányingerkeltő volt kéjmámorban úszó arca, hogy a gyönyörű nő kis híján elokádta magát.

– Erre minden magára valamit is adó, tisztességes nő nemet mondana! – jelentette ki, majd fogta a holmiját, és sértődötten kiviharzott a tanácsteremből. Beszállt a liftbe, majd a recepción át egyenesen kisétált az épületből, és úgy döntött, visszamegy a szépségszalonba, hogy kibeszélgethesse magát egykori gimis, csajos barátnőjével.