MÁSODIK SZÍVVERÉS A LÁNYBÚCSÚN

Megfogadta magának, hogy nem fog újra pasizni. Legalábbis most még nem, hiszen alig telt el jóformán csak négy hét viharos szerelmi szakítása óta imádott Ákoskájával, aki kategorikusan közölte vele, hogy egyáltalán nem érdekli a családalapítás, és jobb dolga is van annál, mint egy folyamatosan síró, nyivákoló kisbabát pesztrálni. Egyébként is a karrierje nemsokára meg fog változni, mert állítólag a fejesek máris benne gondolkodnak mint az adott cégcsoport új és fiatal marketingfőnöke.

– Lili! Ne hülyéskedj, bébi! Ezt már vagy milliószor megbeszéltük! Miért csúfítanád el bombázó istennő alakodat, amikor még bőven ráérsz egy kis nyafogó bébit bevállalni! – kötötte az ebet a karóhoz a pasija.

– Ákos, neked fingod sincs, hogy egy gyerek mennyi mindent jelent egy nőnek! – fakadt ki, és óceánkék szeméből valósággal megállíthatatlanul elkezdett zubogni a könny.

– Lili! Most azonnal hagyd abba ezt a kurva hisztis nyavalygást! Megértetted?! Nem vagyok rá kíváncsi! Ha neked kölyök meg család kell, akkor inkább keress magadnak egy idióta seggfejet, aki erre vevő és kapható! És különben is, nekem a szakmai karrieremmel kell törődnöm! Pusszantalak!

Heves szóváltásuk legfeljebb csupán tíz kerek percig tarthatott, aztán Ákos összecsomagolta holmiját, és azonnal átköltözött egy másik ügyeletes barátnőjéhez, akivel Lili tudta nélkül szintén szerelmi viszonyt folytatott.

Mégis most legjobb csajos barátnője lánybúcsúján kötött ki, és bár nem különösebben kedvelte az alkoholt, egy pincérsrác majdnem minden félórában ezüsttálcával grasszálva adott neki egy pohárkával a nagyon is jó minőségű habzó nedűből, így arra gondolt, hogy a fenébe is: ma este kiadósan ki fog rúgni a hámból, gondoljanak róla a többiek, amit csak akarnak.

Ráadásul ez az idétlen ruha is úgy állt rajta, mintha szándékosan a barátnője ízlésficamban szenvedne, és nem tudná megkülönböztetni a finom eleganciát a cirkuszi exhibicionista szemléletmódtól.

Egy csajos bulin számos helyzet adódhat. Így míg csajos barátnője rendszerint a többi vendégcsajjal volt elfoglalva, és persze mindenkinek akadt egy-két kedves szava, addig őhozzá jóformán senki sem ment oda az asztalához, hogy egy kis ideiglenes lelki vidámságot csempészhessen már egyébként is összetört és velejéig megtépázott nőies önbecsülésébe.

Aztán következett egy idétlen chippendale-show-műsor, melyben négy kigyúrt, szexi pasi kezdett máris vonaglani, főként a mennyasszony összesereglett gyűrűjében, és jóformán csupán csak ágyékkötőt viseltek már amúgy is félmeztelen, napbarnított, szoláriumozott testükön.

A legtöbb meghívott barátnő – akik között azért szép számban akadtak anyukák és feleségek is – valósággal, mint a megvadult tinédzserek, kurjongatva, őrjöngve követeltek minél hatásosabb és nagyot szóló látványosságot az izmos pasiktól. Többen máris tapizóversenybe kezdtek, és az nyert, aki egyre szexisebb, provokatív mozdulatokkal igyekezett magára felhívni a már amúgy is kissé kínos figyelmet.

– Csajok! Buli van! – ordította valaki. – Annyira részeg vagyok, hogy fingom sincs, hogy megyek majd haza, de leszarom! – üvöltötték kórusban a hölgyek, és nagyon úgy tűnt, hogy ennyire felszabadultak és boldogok nagyjából csupán csak érettségizős korukban lehettek.

Lili időközben észrevett egy pasit, aki mintha sehova sem illett volna. Mintha nem is meghívott vendégként érkezett volna a csajos mulatságra, sokkal inkább valamiféle átutazó vendég gyanánt, aki csupán megpihen fél óráig, aztán már megy is tovább.

„Vajon ki lehet ez a rejtélyes ember?” – töprengett magában.

Valahogy annyira ismerősnek és szemlátomást rendkívül rokonszenvesnek látszott frissen borotvált, kisfiúsan pufók ábrázata, hogy Lili észre sem vette, de nagyon megsajnálta, és messziről integetett neki, hogy nyugodtan jöjjön csak közelebb az asztalához.

Így is legalább hat kőkemény percbe telt, mire a furcsa pasi tétova, kissé botladozó léptekkel megindult Lili asztala felé. Nem tudta eldönteni, hogy ez a pasi most komolyan önmaga groteszk, szerencsétlen paródiája, vagy csupán minden élethelyzetben szükségképp eljátssza a bohóc és a jópofa nevettető szerepét, csak mert a kutya sem hajlandó komolyan venni őt. Jó párszor átpörgette zsongó agyában ezt az egyetlen kérdést, mire a furcsa férfi megállt előtte, és meghajolt.

– Üdvözlöm! Kérem, nyugodtan foglaljon helyet, ha nem zavarja a társaságom! – invitálta kedvesen Lili, és megvárta, míg a pasi egy sor vígjátékba illő botladozó lépéssel le nem ül a mellette lévő székre.

– Nagyon szépen köszönöm! Nevem Oszkár! – mutatkozott be, és óvatosan megfogta a feléje kinyújtott hófehér kacsót.

– Igazán örülök a szerencsének, kedves Oszkár! Lili vagyok, és halálosan unatkozom! Önt milyen véletlen vezérelte ide? – tette fel az első kíváncsiskodó kérdést.

– Egyik régi ismerősöm hívott meg… persze igazság szerint csupán nemrég vettem észre, hogy ez egy hölgybuli…

– Nocsak! Micsoda véletlen! – lepődött meg Lili. – És Önt csak így egész egyszerűen magára hagyták! Enyje-benye! Ez azért totál durva és faramuci egy helyzet! – jegyezte meg iróniával a hangjában.

Oszkár nem tudta, miként is folytathatná a beszélgetést, így hát nagyon mélyeket és hosszúakat hallgatott, mint aki bölcsen végiggondolja magában akár többször is, hogy mit mondhat, és mit nem.

– Nem vagyok ennyire szótlan pasasokhoz szokva! Kérem, meséljen magáról valamit! – még egy pohárka pezsgő, és Lili valóban azt érezte, hogy a fellegekben jár.

– Ö… mit szeretne tudni, kedves hölgyem…?! – nézett rá kérdőn.

– Bármiről mesélhet nekem! Megnyugtatom, kettőnk közt marad, mert jó titoktartónak ismerem magamat, és nekem is rémesen szar hetem volt. – vallotta be.

– Eredetileg nagyon szerettem volna filmeket készíteni, persze saját forgatókönyvből meg minden, és be is iratkoztam egy afféle gyorstalpaló forgatókönyvíró kurzusra, de egy idő után azt vettem észre, hogy a témavezető csak játszik meg szórakozik velem, és persze esze ágában sincs, hogy megvalósíthassam az álmaimat, így rövid idő után azt mondtam magamnak, hogy inkább nem veszek részt a kurzuson.

– Jaj, hogy lehetett ennyire butuska?! Miért nem adott magának egy esélyt, és folytatta tovább?! – nézett rá érdeklődő szemekkel. Látszott, hogy máris érdekelni kezdte a pasi.

– Tudja, kedves Lili, utálom, ha nyilvánosan megszégyenítenek, mert megtanultam gyerekkoromban a félelem és a kiközösítés leckéjét, és sajnos ez mindmáig velem maradt. – vallotta be.

Időközben néhány csajos barátnő is felbukkant, szinte a semmiből, és máris Liliék asztalához települtek. Egy rövid időre úgy tűnhetett, hogy máris gellert kapott a személyes, négyszemközti magánbeszélgetés.

– Hát sziasztok! Lilikém, miért kuksolsz itt, amikor mindenki élvezi a chippendale-műsort?! – kérdezte egy szupermodell alkatú bombázó.

– Jaj, Szandra! Hagyj békén a süketeléseiddel! – torkolta le. – Mikor fogjátok fel végre, hogy engem egy csöppet sem érdekel ez az átkozott rongyrázós buli! – jelentette ki, majd kiitta pezsgős poharát, és érezte, hogy valósággal a fejébe száll az alkohol.

– Ugyan már, Lilike! Csak nem fogod itt mindjárt bevágni a durcimókus feelingedet?! – kérdezett vissza, miközben szinte azonnal megakadt a szeme a gyerekesen szomorú férfin. – Ki a barátod?

– Szandra! Nyögd csak ki szépen, hogy miért is vagy itt tulajdonképpen?! – kérdezett vissza.

– Hékás! Nyugi, nyugi! Nem kell mindjárt leharapni az orromat! Arra gondoltam, hogy csatlakozhatnál hozzánk a csajokkal, és hozhatnád a barátodat is!

– Egyébként Oszkárnak hívják, és egyre jobban összeszokunk! – jelentette ki kisebb büszkeséggel. A másik dögös bombázón pedig látszódott, hogy valósággal halálosan féltékeny erre a kezdeti kapcsolatra.

– Hát akkor, csajszi, mulassatok csak nagyon jól! Később még talizunk! – azzal megfogta a saját pezsgős poharát, nagyot kortyolt, és dívákhoz hasonló fenékriszálással visszatért a csajos buliba.

– Annyira utálom az ilyen felszínes, álszent picsákat, hogy azt el nem tudom mondani! – Lili kicsit túl sokat ihatott, mert érezte, hogy az alkohol olyasmikre kényszeríti, amit egyébként a neveltetése nem biztos, hogy jóváhagyna. Tüstént igyekezett bocsánatot kérni a férfitól:
– Ó, a francba! Ne haragudjon, kedves Oszkár, csak hát… azt hiszem, nagyon nehéz napom volt…

– Nincs mit megbocsátanom, kedves Lili! Én nagyon örülök, hogy egy olyan rendkívüli és minden porcikájában eredeti és különleges nő, mint Ön, rám vesztegeti a drága idejét.

Lili romba döntött önérzetének most éppen erre volt a legégetőbb szüksége. A férfi hangja egyszerre járta át zsigerileg tetőtől talpig, ugyanakkor máris kellemes bizsergést érzett, valahányszor csak ránézett.

– Ö… ez nagyon jólesik Öntől, kedves Oszkár! Kérem, meséljen még az életéről, persze csak ha nem titok! – kérlelte.

Mintha a világ többi része valósággal azonnal megszűnt volna, és csupán csak ők lettek volna ezen a csajbúcsúztató bulin. Számos bizalmas, kínos tabunak látszó témát érintettek, míg végül Lili valósággal azt érezte, mintha már évtizedek óta a legjobb barátok és ismerősök lennének a férfival. Ettől titokban kicsit meg is ijedt. Elvégre nemrég szakított azzal a seggfej Ákossal, és úgy gondolhatta, mint minden egyes férfi, csupán egyéjszakás kalandot akarhat. Ám Oszkár egész lelkéből valami kimondhatatlan, sokat átélt mély empátia, tolerancia és őszinteség sugárzott, és naiv, csetlő-botló gyerekességében is volt valami roppant vonzó, ami – akárhogy is szerette volna tagadni – mélyen megérintette és vonzotta Lilit.

Nemsokára odajött az asztalukhoz az ünnepelt menyasszony is csajos gyűrűben.

– Hát sziasztok! Nocsak, nocsak! Úgy látom, hogy turbékol a gerlepár! – jegyezte meg mosollyal az ajkán.

– Jaj, Ilcsi! Kérlek!

– Bocsika! Csak nagyon örülök, hogy eljöttél a csajbúcsúztató bulimra, és ha van kedved hozzá, nyugodtan csatlakozhatsz! – vetette fel.

– Oké! Nagyon aranyos cukorfalat vagy, hogy szóltál! Lehetséges, hogy később csatlakozunk hozzátok! – Lili egyszerre volt komoly és ellentmondást nem tűrő, amiből az ifjú ara is értett, így máris magukra hagyta őket.

– Látom, kedves Lili, azért barátnőkben nem szenved hiányt! – jegyezte meg félig szellemesen, félig bölcselkedőn Oszkár.

– Tudja, Oszkár, sokszor inkább azt kívánom, hogy csakis a gyerekkoromban megismert emberekkel szeretnék tartós kapcsolatot, mert talán egyedül csak ők érthetik meg igazán, hogy egy ember életében vannak és lehetnek sorsdöntő fordulópontok. – Úgy tűnt, hogy az alkohol egyik hatása az volt, hogy Liliből valósággal vízfolyásként áradtak a szavak. Mintha egyúttal nehéz és önmarcangoló lelkiismeretét is meg akarta volna nyugtatni egy füst alatt.

– Igen… igaza lehet… – gondolta.

– Tudja, kedves Oszkár, nemrég szakítottam az álompasimmal, és sok mindenen kellett keresztülmennem, mire felismertem, kik az igazi barátaim… – nagy hatásszünetet tartott, hogy a férfi átgondolhassa. – Ha nem bánja, nagyon szívesen beszélgetnék még Önnel nagyon sokat, ha lehetséges, akár már a holnapi naptól kezdve…

– Ezt örömmel hallom! – Oszkár óvatosan benyúlt a zakója zsebébe, és kivett egy tetszetős, dombornyomásos névjegykártyát, amin jóformán rajta volt az összes elérhetősége.

– Tessék, parancsolni! – nyújtotta át szőrös kezeivel óvatosan egyensúlyozva, és Lili most szándékosan úgy vette el a kis kártyát, hogy közben a férfi kezét is megérintse. Hirtelen nagyon kellemes, bizsergető áramütés járta át, és a szíve is egyre hevesebben lüktetni kezdett. Ha létezik a kegyes sors vagy jóindulatú végzetszerűség, akkor ez egyértelműen azt jelentette, hogy nem szabad hagynia, hogy a felkínált második esély lehetőségét újfent elszalassza.

Oszkár odakísérte a csajos barátnőihez Lilit, és Lili jócskán megilletődött, amikor Oszkár kezet csókolt neki, akár egy úriember, majd megköszönte a kellemes vendéglátást és a tartalmas beszélgetést, és angolosan távozott.

A következő hét lázas izgalommal és reményekkel telt Lili számára, és már a hét első felében találkát kért Oszkártól. Amikor egy hangulatos kávézóban találkoztak egymással újra, Lili szíve újra jelzéseket küldött, és ezt már nem lehetett sem a véletlennek venni, sem pedig félreérteni.