Sorsot faragva

Mondd csak, barátom?
Mit kezdesz mostan a szó-törmelékekkel?
A hamiskodó látszat-ígéretekkel,
melyekből immáron tán untig eleged is lett?!
Előbb csupán kiüresedett Életed,
majd pusztán hagyott tenyered szemléled,
melyet Kedvesed keze soha többé nem érinthet.
Vonalak, kereszteződések metsző síkjai,
akár a tudott Sors-dimenziók felelnek helyetted is.

Míg dobogó, makacs szíved élet-vonalad
szálkái közé enged félúton,
addig követheted szálait,
s talán megpróbálhatsz válaszolni
örök emberi kérdéseidre:
Miért hagytak el oly hamar?
Miért maradtál egyedül?
Miért nem mentél külföldre,
amikor már mindenki odaköltözött?!

– Most még egyre vissza-visszatérsz
a szabálytalan geometriai formákhoz,
csökevényes alakzatokhoz,
mert egyedül talán csak te ismerheted igazán
és őszintén magadat, senki más!
Újabb esély-alakulásokban részt
vállalni sosem akartál, no nem csak azért,
mert valósággal rettegtél
a mélyülő, szánalmas bukásaidtól,
és attól, hogy vajon mit suttognak
hátad mögött kicsinyes-gonosz nyelvek
újra és újra, s amit most kint látsz,
már nem csupán eleven kapcsolat,
– de szándékos manipulációja
az ösztönöknek, érzelmeknek.

A szótlan térben percről percre
már benned növeszti kicsinyes
kis férgeit a tartós gyanakvás, miszerint:
Nem bízhatsz Senkiben!
– S ez az, ami tartós elszántsággal
naponta megmérgez!
Szédülsz s bizonytalankodsz már egyszerre,
a tapasztalat mélységei sem
válaszolhatnak helyetted mindenre.
Az Egész már részeire szeretne bomolni,
míg végül totálisan egyedül is marad!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.