Izomláz, súlyzók, szerelmes vallomások

„Amikor a tengerparton ültünk a homokban, alkonyati fényben, mintha azonnal megszűnt volna az egész világ, s csupán csak az egymásért való, mindig őszinte-hűséges szerelem és mindenség létezett…” – Alinda – bár valósággal utálta a nyálasan csöpögős romantikus filmeket, mégis ragaszkodva szerette volna elhinni ezeket a tetszetős, idillikus üzeneteket, melyek okostelefonján jóformán a nagy huszonnégy órájában megjelentek.
A szerelemmel egyetlen probléma van: nevezetesen, ha csupán csak egyetlen illető érzi azt, míg a másik ember totálisan közömbös, vagy éppen tipikusan hányingerkeltő módon undorodik a másiktól, ami miatt a két ember közötti kommunikációs csatorna már alapból, idejekorán eldugulni látszik.

„Istenem! Milyen jó volna, ha végre az ő hullámvasútnak tűnő, kissé zaklatott életében is végre valahára megérkezne a hőn áhított szőke, kékszemű herceg!” – sóvárgott, miközben igyekezett egymás után, meghatározott pontossággal elvégezni azokat a nyújtós, súlyzós gyakorlatokat, melyeket személyre szabott edzője tanácsolt, és persze el is várt egy felkapott, belvárosi konditeremben.

– Alinda, nem ér csalni! Szépen, rendesen végezd el a gyakorlatokat! Figyeld csak meg, a tested később még agyon hálás lesz a befektetett munkáért! – vetette oda széles fogpasztareklám-kíséretében a sportos, kissé kigyúrt személyi edzője, majd a többi törzsvendéget is igyekezett ellenőrizni.

– Igen, Tomikám… ahogy parancsolod, Joda… – jegyezte meg cinikus hangon, miközben már most valósággal úgy érezte, verejtékben tocsogva, mintha egy mázsás elefánt tapicskolna egész hasán és felső testén.

Aztán egyszer csak váratlanul betoppant a konditerembe egy molett, de nagyon is jópofa alak, akinek recsegő, basahasán szinte látszottak az általános elhanyagoltság jelei, és amikor megpróbált használni egy-egy kondigépet, sajnos minden botcsinálta próbálkozása kudarcba fulladt, és a legtöbb világszépe, szupermodell-alkatú hölgyemény, akiket szintén a közelében edzettek, nem győzték valahogy leplezni és takargatni vihogó nevetésüket, amiért a szerencsétlen pasi így pórul járt.

– Figyelj, majd én segítek neked… – máris segítőkészen, készségesen lépett oda a kissé elkeseredett molett pasihoz, és annyira bűbájosan, kedvesen és őszintén mosolygott rá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Ha nagy súlyokkal erősítesz, akkor nem árt, ha fáslit kötsz a megterhelt részekre, mert különben könnyen kimehet a derekad vagy a térded stb. Szerintem kezdhetnél tíz percet a futópadon, alacsony fokozattal. A legfontosabb, hogy a testet fokozatosan szabad terhelni, és nem azonnal a legbrutálisabb gyakorlatokkal kezdeni. – Szó nélkül mellé állt a futópadon, beállított egy kezdő programot, és komótosan máris sétálgatni kezdett a férfival, akinek már ez az aprócska erőfeszítés is milliónál több izzadtságcseppet eredményezett hófehér atlétatrikóján.

[… a teljes szöveg ugyanígy, tartalomváltoztatás nélkül, javítva folytatódik …]

– Szívesen megpróbálnám…