VESSZŐFUTÁS-ÁLMOK

Kiábrándult álmok úgy csimpaszkodnak bennem,
akár a dús szőlőfürtök,
vagy az ostobán értetlenkedő csimpánzok.
Előbb csak körbekerítenek,
aztán kecsegtetnek, végül jócskán ki
is röhögnek vihogón.
Sokszor szeretnék legalább egyetlen
szemet lecsippenteni a nagy Egészből,
hogy érezzem s tudjam,
talán mégsem éltem hiába
– meglehet –,
végesre szabott nappalaim
majd kétszeresen
figyelmeztetnek önző baklövéseimre.

Vásott, foszlásnak indult nagykabátom,
akárcsak hűséges árnyékom,
még egyre hűséggel követ engem,
bár párbeszédet velük sem tudok
folytatni arról, hogy miként
s vajon hogyan lenne elviselhetőbb
e mostani kiszolgáltatott létezés?!
– A tudatos reménytelenség-karcolók
hitvány világkorszaka – meglehet –,
még csak most következik majd?
Ki tudja?! A döglődő,
régről pusztulásnak indult hontalan táj
mit se változik;
legfeljebb csak beépíti önmagát.

Már megint egy
újabb sportkomplexum-monstru m!
Minek?!
Ne mondja senki,
hogy oxigént adó fák
és játszóterek helyett egy betonplacc jobban
fest a városrendezési okokból?!
S míg a kivitelezők, vállalkozók
így is jócskán jól keresnek rajta,
addig az egyszerű emberek
hadd fulladozzanak csak bőségesen
az extra koncentrált kipufogó,
mérgező benzingőz,
szénmonoxid-kipárolgások okán.
– Lődörgő, megvénült aggastyán-kölyökké lettem,
aki szándékosan elrejti magát főként tömegekben,
hogy Ortega y Gassetnek lehessen egyértelmű igaza.

S míg az anyóka kis virágcsokrokat
árul, veszek egyet tőle,
s igyekszem a kedves unoka szerepébe bújni,
aki megértően elbeszélget vele:
„Kedves Fiatalember!
Látja-látja, ne öregedjen
meg sohanapján,
mert így végzi majd maga is,
ha nem lát át az embereken, akár a rosta likán!”
– Bölcsen hallgatva hümmögök,
majd egy „vigyázzon magára, jó egészséget”
mondattal magára hagyom.
Buszra kapaszkodok.
Utolszor még integet nekem,
mintha nagyanyám lenne...

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.