KARCOLÁSOK A SEMMIVEL SZEMBEN

Előre néznék, de félve, tán
egész szemmel hátra is.
Zordon háborgása hajléktalanná lett
vándorszívemnek csak nem nyugszik.
Mert messziről is éppen úgy lehetséges tovább fájni,
sebződni viszontagságosan.

Valami régi, sérelemmel egybekötött,
el nem feledhető tapasztalás igazabb összegzésre
várakozik magában, csöndes,
alázott méltósággal a bilincsbe vert Lélek.
S mert így igaz: hamvas, gyöngéd,
adakozó tekintetetek pillantása éppen
úgy összefűzhető akár
a szavakkal suttogott eskü–Igen.

Akár még félvilági űrutazáson át is,
mikor a makulátlan sötétségben
csupán csak a csillagok
köszönnek kíváncsiskodó utazóknak;
két bimbózó, szerelemittas vágyösztön között is
feszülhet Himalája-,
Kilimandzsáró-félelem,
hátha két önzés gyilkos tetetett párbaja
méltatlan egymásnak ugrik.

Pillanatok idillikus Mindenség-súlypontja
váratlan kettészakad őszinte, gyerekes vallomások
ítéleteitől, s előbb-utóbb mindenki már a lényegre kíváncsi:
miért pont így kellett történnie?!
– Forog tovább a kozmikus végtelen,
s mégis a bolyongó,
elveszett Lélek mélyén
rezdülések rétegeiben apró mozdulások
teszik jól felismerhetővé a Kedvest,
s aközben érintések óvatos neszeitől
meg-megremeg váll, hajlékony csípő.

Döbbenten rádöbbennek a pillanatra:
együtt immár szúrósak, tüskésebbek lettek.
Önmagukat szurkálják, ha egyszerre ölelnek,
s mozdulnak iker-mozgások képleteként.

Holtfáradtan megállnak,
s kutató szemeikkel nem akarják
újfent megkeresni egymást.
Még most is előre-hátra néz bennem egy naiv,
kiábrándult gyermek, ki nem enged közel
s távol magához senki mást, csupán csak
hegesedésnek induló stigmasebeit őrizgeti.
Ki kellene köpni egyszer,
s mindenkorra belenyugodni ismeretlen
változókba a szennyezett, véres Időt!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.