LANKADATLAN SÓVÁRGÁS

Közelítőn, félúton, immár vészesen a negyvenhez.
Egyre morgósabb, türelmetlenebb,
Sziszifuszi kődarabként szemlélődöm.
Többé-kevésbé még egészségesen,
mások sunyi szemén át COVID-gyanúsan
– hisz orvgyilkos-tűk tőrdöféseit ki nem állhatom.
Csupán zaklatott Hóhér-kötélidegeim fogyatkoznak,
s romlanak tartós ördögi-görcsöket szimulálva.
Kicsit mintha már nehezebben is menne
a Lét szükségszerű eltűrése,
nyomtalannak becézett elviselése.

S míg fölöslegességszámba mennek túlzásokba
vitt érzelgős-gyerekes ömlengések,
jelenlegi helyzetemben jócskán
megengedett a kisebbrendűség ádáz,
összetett komplexusa
s a kegyetlen magasvérnyomás.
Lefojtott, suttogó önkívületben
mérgezi meg magát
az egykoron halhatatlan örök szerelem is
– passzív összeomlások kórtana meglepően gyakori.

Honnan is támadhat fel napról napra
újra azonosulási kényszer?!
Önkínzó vágy anyagiasult harácsolásokra?
– Megalkuvók, haramia-kétszínűek
torz-groteszk okfejtése rendre meggyötör.
Az ember már ténylegesen
ennyire totálisan kiszolgáltatott,
agymosott gyarlósága,
tétova oktalansága egyszerre
nyugtalanít s meg is szégyenít.

Normális kapcsolatok titkos együtthatója ellustít,
szánalmassá tesz önző kiszolgáltatottságomban.
Féregként vagy épp alamuszi rágcsálóként
még mindig egyszerűbbnek tűnik az Élet,
amíg nem szükséges lábtörlőként,
hogy mások belém rúgjanak.

Kíméletlen őszinteségek tartós, jogos
hányingerét ódzkodva is
– de legyűröm.
Muszáj s létszükséglet volna,
mire az ember bármibe is belekapaszkodhatik.
Gyarló viszonylagosságok kifeszített hálóiba
gyakorta beleragadok,
s már hiába is szabadulnék,
ha nem volna feltétlen muszáj egy konok,
jobb élet élhetőség-reménye,
mely tilos-küszöböm közelében megáll!
– Megfáradt ikra-fény bújócskázik arcom lárva-árkaiban,
míg Hóhér-Idők feketéllik a hiányt jelző térben!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.