Hívlak

Folyamatosan hívlak, hívlak,
egy néma sikoly a tömegben.
A szívem csak halkan dobban,
egy eltévedt madár szárnyalásában.

Keresem szerető tekintetedet,
ebben a zajos, lüktető városban,
millió ember ismeretlen arcában,
mind egyformán idegen számomra.

Emlékek foszlányai képei villannak,
egy mosoly, egy érintés, egy pillanat.
De az idő homokként gyorsan pereg,
és a valóság hideg, kegyetlen marad.

Alakod eltűnik a végtelenben,
egy távoli csillag fényeként,
elérhetetlen, megfoghatatlan,
csak egy beteljesületlen álom marad.

Mégis hívlak, tovább hívlak
remélve, hogy meghallod,
ezt a csendes, kitartó suttogást,
ami szívem mélyéről szívedbe hatol.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.