Vágyakozom

Kegyetlen dolog az idő, mikor egyedül is jól vagyok,
Akkor megállás nélkül pillanatként szaladnak a napok.
Amikor vágyakozom egy érintés vagy egy személy után,
Mintha hónapok múlnának el, pedig egy hét telt el csupán.

Azt hittem, túl vagyok már a nehezén, s tudom kezelni,
De amint megláttalak, szívem hevesen kezdett dobogni.
Remegés és izgalom járta át a testem, felragyogott a lelkem,
Lélegzet-visszafojtva álltam, szinte rád nézni sem mertem.

Nem akartam, hogy lásd, milyen nehéz előtted állni,
A mindened lennék, mégsem szabad téged érinteni.
Háborúban áll miattad bennem rég a szív és az ész,
Ki fog győzni, nem tudom. Rajtad áll… táncra felkérsz?

Bár sejteném, mit gondolsz, s miket érzel. De azt tudom:
Néha gondolsz rám, csuklok. Talán űrt hagyott a hiányom?
Elmondhatnád azt is, ha nem voltam elég jó neked,
Könnyebben engedném el a hosszan cipelt terheket.

Mégis úgy látom, követsz a tekinteteddel némán,
Arcod érzelmet nem árul el, nem mosolyogsz énrám.
Kavarognak a gondolataim, de azt hiszem, elengedlek,
Nem kötöm magam olyanhoz, kit lehet, nem is érdeklek.

Szállok inkább a pitypang ernyőjével át a virágos réten,
Meghempergek a szivárvány színpompás, vad színeiben.
Kergetek pillangót, szaladok a széllel, álmodok egy álmot,
Egy helyben ülve a könyveimmel bejárom az egész világot.

S bár vágyom utánad most is, ebben a pillanatban,
Szívem tudja, nem elég ennyi, már minek hagyjam.
Szeretni jöttem, s szeretve lenni. Egyenlő félként állni:
Kéz a kézben, szív a szívben, nem csak másra várni.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.