Itt vagy velem

Ülök egyedül a csendben, mégis itt érezlek magam körül,
Lélegzetem megszokott hangjaiba az eső éneke vegyül.
Az előbb még, mikor az ágyamban az álomból ébredtem,
Mellettem feküdtél, s átkaroltál. Ezt is csak képzeltem?

A pillanatnak az ébresztőórám csilingelése vetett véget,
Átfutott az agyamon, hogy megőrültem-e már végleg.
Hiányod úgy vesz körbe, mint az aurám s a levegő,
Azt hittem, megöl, de csak kínoz, játszik velem ez az erő.

Az eső dallamáról is az jut eszembe, mikor mesélted,
Ütemes kopogásának zenéjét pihentetőnek érzed.
Szerettem előtte is ezt a hangot, de tőled még jobban,
Nem hittem eddig a szerelem általi változásokban.

Bennem élsz, hangod visszhangzik folyton a fejemben,
Nem értem, miért dobtál el egy hang nélkül, ilyen hirtelen.
Nem találkoztunk már régen, a sors ebben kíméletes,
Átölellek olykor gondolatban, s várom, hogy keress.

Nem fogsz, tudom jól, már nem áltatom reménnyel szívem,
Részemmé lett, mit kaphattam, jobbá válni igyekszem.
Nem akarok más lenni, meghazudtolni önmagamat,
Csak fejlődni, míg csak lehet, s végül elérni a csillagokat.

Köszönöm, hogy megtapasztalhattam, ha csak kicsit is,
Milyen lehet boldogságban úszni, s mit ad egy ölelés.
Vágytól izzó csókjaid végleg szomjazó ajkamra égtek,
A gyomromban lakó pillangók már rég nem repülhettek.

Illatodat megérzem olykor, olyan helyeken, ahol nem lehetsz,
S tudom, az agyam játszik velem kegyetlen játékot. Nem szeretsz.
Ez a te döntésed, bennem nem változott semmi azóta sem,
Hozzád tartozom, elfelednem téged abszolút lehetetlen.

Megtanultam nélküled élni, de döntéseimben is ott vagy,
Lelkem kérés nélkül fogadott hűséget. De a remény olykor elhagy.
Hiszek valahol mélyen abban, leszünk még együtt: te meg én,
S ez az idő meggyógyít, felemel, átsegít minket majd a nehezén.

Megmutathatom még neked, milyen, ha ez a szív szeret,
Ha megengeded, óvón körülölellek és felmelegítelek.
Vigyáznék rád, s engedném, vezess, ha táncra kérsz,
Mosolyod a fizetségem. Lelkem veled szárnyalni kész.

Ó ti mind, felsőbbrendű lények, kiknek hatalmában áll,
Adjátok meg nekem, kérlek, szívem utolsó kívánságát.
Hadd érezzem magam a Földön is Mennyországban,
Nem szenvedtem már eleget? Már unom itt: a Pokolban.

Míg élek, remélek, bár tudom, ereje hol nő, hol csökken,
Néha teljesen letaglóz a bizonytalanság, s érzem: elvesztem.
Máskor erőt ad a tudat, hogy létezel itt, velem egy világban,
S ha nagyon hiányzol, megtalállak az eső lágy dallamában.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.