Egy élet - állomásom

Meleg van, a nap melegen cirógatja bőrömet,
Jól érzem magam, a virágok illata körbeleng.
Zümmögnek a bogarak is, életre kelt a világ,
Magamat másnak érzem, szívem éledő virág.

Tulipánjaim virágba borultak, de bennem még
Csak épphogy zöldell egy-két reménnyel teli levél.
Nem tudom, mikor hoz virágot, nem bízik a napban,
Kivárja az idejét, amikor nem kell fáznia a fagyban.

Lelkem még nem készült fel rá, és eltelnek az évek,
Hogy fogok nyitni újra, ha megszokom az egyedüllétet?
Békét lelek most is a csendben, nincs bennem harag,
Le tudtam szállni, az érzelmi mérleghintám üres marad.

Jól vagyok most. Még azt is megkockáztatnám: boldog.
Nem olyan igazán, nem mennek olyan könnyen a dolgok.
Talán lehetek még, hiszen esélyem van rá, míg maradok,
S találhatok csodát és újat az úton, amin folyton haladok.

Menni kell. Előre. Néha visszanézek, de már nem bánom,
Látom, honnan is indultam, s mindennek oka van, barátom.
Vállalom a döntéseim következményét, én választottam,
Tetteim, szavaim súlyát is én cipeltem, de már lepakoltam.

Akinek szólt, már hátra hagyott, nincs értelme várni,
Bekötöztem a sebeimet, s nézd, újra fel tudtam állni.
Megyek hát tovább, merre, azt még nem tudhatom,
Az útra figyelek, az a fontos, nem a végállomásom.

S hogy közben még kit, mit hoz elém a sors, talán még ő maga sem tudja,
S mit kezdek velük, fogalmam sincsen, én csak gondolok valami jóra.
Legyen csak meg az egészségünk, jókedvünk, nevetésünk és akiket szeretünk,
S éljünk úgy, a karma azt tudja visszaadni, amit magunk is adtunk, de nem kértünk.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.