Egy régi nyár

Magányosan állok a vízparton.
A lemenő nap látványa elvarázsol.

Tavaly nyáron kettesben
csodáltuk a naplementét.
Te átöleltél,
megcsókoltál,
és esküdöztél,
hogy szerelmed hűséges és örök.

Most pedig már más lánynak
suttogsz szerelmes hazugságokat.
Hogyan lehettem ennyire naív.

– A napsugarak most is
aranyhidat festenek a vízre,
az egész tó
színarany lávafolyam.
Az aranyhíd rajta,
mint egy szabályos I betű,
a napkorong
pedig a pont rajta.

– Emlékszem,
mennyire szerettük nézni,
amikor a tó
a nappal
szerelmesen
egymásba olvadt.

Most egyedül állok itt,
és bár siratom magamat,
mégsem vagyok
annyira szomorú.

A naplemente
még mindig ugyanolyan
gyönyörű,
te pedig
örökre szép emlék maradsz.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.