Ahol a Szívtündér mindig ott van

A Nap is ma talán korábban kelt, érezte, hogy külön feladata lesz. Fényt kell hoznia egy kisfiú életébe. A lombok közt azonnal be is kukucskált a kórházi szobába. Péter és édesanyja is javában ébren voltak, beszélgettek a mai napról.
– Tudod, ma három próbát kell neked is kiállnod, mint a királyfiknak a mesékben – mondta az anyuka.
– Mi az a három próba, és én mit kapok érte, ha sikerül?
– Az első, hogy türelmesen kell várakoznunk, míg előkészítik a szükséges dolgokat a beavatkozáshoz. Ha akarod, beszélgetünk addig, vagy mesét is olvashatok neked.
– A második, hogy közben pontosan be kell tartanod a doktor bácsi által előírtakat.

A sápadt, legyengült fiúcska bólogatott, majd halkan megjegyezte:
– Ez menni fog.
– A harmadik nehezebb lesz, egy kis fájdalmat is bátran el kell viselned, de te ezeket már ismered. Vért vesznek tőled, és bekötnek a karodba egy infúziós szerkezetet is.
– Ezeknek már nem örülök, annyira nem szeretem, ha a karomban itt van a tű, nem tudom mozgatni a kezem.

Mire ezeket már kimondta, kezdett is csepegni az altató eleje.
Az anyja épp a csillagok közt lakó tündérekről olvasott, mikor a szobában megjelent a szívtündér, vele folytatta tovább a beszélgetést.
– Péter, én végig itt leszek veled, nem kell félned. Megvédelek mindentől.
Mesélj tovább! Mit szeretnél csinálni, ha már meggyógyultál? – szólalt meg a tündér, kinek az arca olyan volt, mint az édesanyjáé, csak fehér ruhában, apró szárnyakkal röpködött a műtőasztal körül.
– Tudod, nagyon szeretnék már találkozni a barátaimmal. Iskolába menni, esetleg bringázhatnék is velük? – sorolta tovább a fiú a közös programokat.

A tündér bólogatott, s tekintetével biztatta, hogy mondhatja tovább a kívánságait.
– Régen voltam már az erdőben, elmennék oda a kiskutyámmal. Még mindig mondhatom?
– Igen, segítek neked, hogy a vágyaid teljesüljenek. Hiszen tudod, nekem varázserőm van.
– Régen várok arra, hogy belerúghassak egy nagyot a fociba, vagy esetleg focizhassak a fiúkkal, mert nekem eddig nem szabad volt futnom.
– Ígérem, hogy fokozatosan ezt is megteheted. Segítek, hogy minél előbb megerősödhess.
– Homokvárat is építenék, és csúszdáznék a játszótéren!

Az édesanya közben végig imádkozott.
– Istenem! Adj fényt gyermekem szívének, eltévedt a fejlődés útján. Hadd szüntethessék meg az orvosok ezt a rémes sötétséget az életében. Hiszek a csodában, a te erődben, szeretetedben. Engedd a megújulás útjára családunkat.

Lassan kezdett kifogyni az altató hatása. Egy halvány, édes mosoly jelent meg Peti arcán, szemei nyiladozni kezdtek, édesanyját pillantotta meg elsőnek, aki fölé hajolt, és gyöngéden megpuszilta.
– Kisfiam, mostantól szebb és jobb lesz a világ – suttogta. – Nagyon szeretlek.
– Én is szeretlek, anya – mormolta még erőtlenül.

Szinte folyton egymás kezét fogva töltötték még a következő napokat a kórházban. Péter napról napra erősödött. Egyszer estefelé elmesélte édesanyjának, hogy míg odavolt a műtőben, találkozott a szívtündérrel, aki megígérte neki, hogy támogatja őt vágyai elérésében.

Az anya, mint egy lélekhang, szólalt meg ezután, könnyeivel is küszködve.
– Igen, itt járt, én is találkoztam vele. Neked hagyta ezt a kis szívalakú dobozkát, benne összes szeretetével irántad.

Ettől a naptól már világosabb lett a szoba, kezdtek rügyezni a fák, behallatszott a madarak csicsergése, a méhek zsongása, a gyerekek zsibongása.
Péter is erőre kapott, egyre többet sétált, és nem sokára eljött a nap, amit a legnagyobb boldogságban szeretteivel tölthetett. Megnyílt az új élet kapuja. A szívtündér sohasem hagyta cserben, mindig vele volt, még akkor is, amikor nem látta.