A szépség és a megkötözött ember

Osztálytársai, barátai hívták fel rá a figyelmét.
Az volt a híre, hogy kikezd azzal, aki megtetszik neki, az ujja köré csavarja, aztán dobja.
Szép volt: szőke hajú, barna szemű, babaarcú, fitos orrú, nagy mellű, karcsú, jó lábú. A serdülőkor nála kicsit előbb köszöntött be, mint a vele egykorú lányok esetében.
Olyan, vagy majdnem olyan, amilyennek álmaiban elképzelte azt, akire vágyott, akinek a lábainál szeretett volna heverni.
Ha azon túl megpillantotta a folyosón, vagy kint az udvaron, hevesebben dobogott a szíve, és féltékenység fogta el, ha szembejött vele az utcán valamelyik iskolatársával, vagy összesimulva táncolt a soros fiújával a bálban, ahol egyébként sosem merte lekérni.
Az pedig kifejezetten rosszul esett neki, hogy Sárának volt képe azt állítani, hogy Ádámmal együtt jár, és már le is feküdtek egymással. Úgy bizony!
Úgy derült ki, hogy látta őket, amint kéz a kézben, vágyakozó pillantásokkal flörtölve, majd smárolva bementek az egyik multiplexmoziba a Corvin köz közelében.
De valami nem stimmelt Sárával, mert feltűnt neki, hogy ha az a vadbarom Ádám nincs a közelben, a lány mindig barátságosabb, közvetlenebb hozzá.
Az iskolában, az óraközi szünetekben meg egyenesen kereste a közelségét. Lejött az emeletről, ahol az osztályterme volt, a földszintre, és ránevetett, illegette magát, kifejezetten kihívóan viselkedett.
Úgy hozta a sors, hogy Ádám elfelejtett óvszert használni, és Sára terhes lett, de mivel még fiatalkorúnak számított, ezért úgy döntött, nem tartja meg a gyerekét, és inkább az abortuszt választja. Ide sem Ádám kísérte el, mert kiderült, a nagy húgyagyú izommácsó inkább egy másik csajjal szűrte össze a levet, és abban a pillanatban, hogy kiderült, hogy Sára terhes, azonnal dobta is a halálosan szerelmes lányt.
Tanítás után megvárta az iskola előtt.
– Figyelj, annyira sajnálom, ha megbántottalak volna… – igyekezett szabadkozni, mint aki ténylegesen és őszintén megbánta tetteit, mégsem lehetett pontosan tudni, hogy vajon mit forgat a fejében?!
Nem hazafelé mentek, hanem egy vadregényesebb erdőszélre, amit buja növényzet és magas, árnyékos fák fedtek.
Ráérősen ballagtak egymás mellett, beszélgetve, helyesebben főként Sára beszélt.
– Tudod, Ádámmal csak barátok vagyunk! Nyugodtan elhiheted! Nem érzek iránta semmit! – esküdözött égre-földre.
– Hát… nem tudom… – forgatta a fejét, hisz egyrészt különleges varázslat járta át, akárhányszor csak vele volt, másrészt vakon elhitte az összes szavát, mert így könnyebb volt az átlagosnak mondható élete.
Sára volt az, aki most szó nélkül egy fa mellé húzta, ahol a kutya sem láthatta meg őket, és mohón csókolgatni kezdte a száját. Először annyira elpirult és zavarba jött, hogy azt sem tudta jóformán, jól csinálja-e a smárolást, hiszen senki nem oktatta még ki rá. Így megpróbálta átölelni és simogatni a lányt, ahol csak érte, ám Sárának különleges női praktikái voltak. Sokkal tapasztaltabb és rámenősebb is volt, mint ő.
Attól fogva rendszeresen találkoztak, és amit ő csak érzéki vágyai kielégítésének tervezett, abból komoly dolog lett.
Az eszével tudta, hogy nem volna szabad, mégis őrülten beleszeretett.
Így telt el a tanév, az utolsó, mert abban az évben végeztek mindketten.
A nyár még az övék volt. Ki is használták, még több időt töltöttek együtt.
De szeptemberben valami egészen új kezdődött számukra.
Sárára továbbtanulás várt, és ez azt jelentette, hogy míg Sára az Államigazgatási Főiskola padsorait koptatja, addig ő égett a vágytól, hogy végre valahára felvegyék a Színművészetire, ahová – mindenki tudhatta – valami bizalmas, protekciós kapcsolatra lett volna szüksége, és nem pusztán sokoldalú tehetségre, az viszont nem volt.
Nehéz szívvel nézett a jövő elébe. Sára viszont egyáltalán nem aggódott.
Azt mondta, nem lesz semmi baj, az igazi szerelem legyőz minden akadályt, még a távolságot is.
Sárának elváltak a szülei.
Az apja simlis taxisofőr volt.
Szerette és támogatta a lányát.
Az anyja nem nagyon törődött vele.
– Figyelj, arra gondoltam, hogy kicsit jobban megismerhetnénk egymást… persze csak, ha nincs ellenedre?! – érdeklődött annyira udvariasan és kedvesen, hogy az szinte már nyálcsorgató, csöpögős túlzásnak minősült. Sára mégis úgy gondolta, mintha a fiú tesztelni akarná, és nyíltan rákérdezett:
– Talán nem tetszem neked, szépfiú?!
– Dehogyis! Miket beszélsz! Igazi bombázó vagy, csak…
– Mi az, hogy csak??? – vonta kérdőre.
– Honnan tudhatjuk, hogy akár öt vagy tíz év múlva is hasonlóképpen fogunk érezni, mármint tudod, hogy értem?! Egymás iránt?
– Neked aztán nagyon idióta kérdéseid vannak, hallod-e! De tudod mit: ha akarsz szexelni, akkor vegyünk ki egy szobát, ha nem, akkor menj szépen haza a szüleidhez, és hagyj békén! Világos?! – Sára egyértelmű helyzet elé állította, és valahol ezért volt nagyon vonzó a viselkedése, hiszen fölöslegesen nem köntörfalazott.
Azok kivettek egy egyágyas szobát egyik olcsó hotelben, ahol előre kellett fizetni.
Alig csókolóztak, ölelkeztek, hanyatt vágta magát az ágyon, felhúzta a szoknyáját, odaintette, és nekiadta magát.
Nem előzte meg simogatás, előjáték az aktust. Éppen hogy levetette felső- és alsónadrágját.
Mikor túl voltak rajta, Sára óvatosan letolta magáról, felkelt, levetkőzött, bement a fürdőszobába, gondosan megmosta magát, és abban a pillanatban elaludt.
Sosem merte másoknak bevallani, de még nem volt nővel, annyira eltelt azzal, hogy Sára az övé lett, hogy semmin nem csodálkozott.
Csak hevert mellette kielégülten, boldogan, meghatódva, és úgy érezte, most végleg összekapcsolódott az életük, bár ez utóbbitól kissé meg is rendült, de ez csak fokozta érzését.
Addig ízlelgette ezt az újszerű, felemelő állapotot, mígnem őt is elnyomta az álom.
Sára magára kapkodta a ruháját, a tükör előtt kirúzsozta a száját, és fogta a retiküljét. Ő is felöltözött.
Kinyitotta az ajtót, kikémlelt rajta, és intett neki, hogy kövesse.
Jókedvűen távoztak a hotelból.
Aztán valaki egyszer spicli módon beköpte neki, hogy látták Sárát egy üzletember társaságában egy puccos ötcsillagos étteremben. S bár sohasem volt az a gyilkosan féltékeny fajta ember, mégis önkéntelenül szöget ütött a fejében a felismerés, hogy ti. mi van, ha mégis megcsalja őt a barátnője?!
Komolyan fontolóra vette, hogy öngyilkos lesz. Minek így élni? De elvetette.
Édesanyjának is nagy bánatot okozna.
Aztán egyik nap, amikor megbeszéltek mobilon egy személyes találkát a belvárosban, komolyan, határozottan megkérdezte tőle:
– Ne haragudj, de szeretnék kérdezni valamit, és nagyon szeretném, ha őszintén és nyíltan válaszolnál!
– Csak nem történt valami tragédia, hékás? – kérdezte félvállról, huncut mosolya kíséretében.
– Mondd meg te!
– Arra az üzletemberre gondolsz, akivel a napokban találkozgattam?
Csak bólintott tétován.
– Jaj, te kis butuska! Annyira kis Gombóc Artúr vagy, amikor megpróbálsz komolynak tűnni! – cirógatta meg pufók arcát egyik oldalon. – Megnyugtatlak, hogy csupán munkaügyi értekezletet tartottunk! Majd szólni fogok, ha megcsallak…
Szavai kedveseknek tűntek. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha Sára szándékosan fel akarta volna idegesíteni, mégis mire a találkozó végéhez érkeztek, ő vegyes érzésekkel baktatott hazafelé.
Úgy tűnt, számos tisztázatlan kérdést szükséges még közösen megbeszélniük, mielőtt családalapításba kezdenének, egyáltalán megpróbálnák elmélyíteni kezdődő kapcsolatukat.