Az Akácfa utca alatt

Hosszú selymes arany kabáttal,
kecses léptekkel a kapuhoz szaladt
egy gyönyörű lény, mikor sétáltam
az Akácfa utca alatt.
Erős lábait nyújtóztatta,
de nagy füleit felém hegyezte,
míg a harmattal öntözött zöld pázsiton napozott.
Tudtam, nem illene néznem,
de lelkem s általa testem is továbbmenni igencsak
habozott.

Telefon volt reszkető kezemben,
mely azt mérte, mennyire vagyok fitt.
De abban akkor nem volt mit mérnie,
ugyanis már 5 perce megálltam, mert éreztem valamit.

Úgy álltam ott, mint egy műemlék,
az Akácfa utca alján, s tudtam, hogy bár
nem rám néz, de fekete gyöngy szemeivel követ,
aztán szépen, lassan megközelített, óvatosan megszagolgatott,
ezzel mosolyra húzta arcomat.

És ekkor megtörtént! Megérintettem az angyalarcú farkaskutya-husky keverék ebet.
Aztán, hogy jobban elérjem, a kapunak dőlt,
ott azt hittem, megáll az eszem.
– Hogy hívnak szép kiskutya?
Egyszerűen nem tudok neked ellenállni,
inkább a csukjám megeszem.

Párszor még eljövök hozzád,
Magamban ennyit gondoltam,
majd önelégült vigyorral hazaballagtam.
Útvonalam azóta is arrafelé halad,
mindig ott megyek el az Akácfa utca alatt…

(2022 április 22-én a mű Helikon különdíjat nyert)

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.